2p
A Magyar Közlönyben megjelent az a rendelet, amely alapján a tartalékos szolgálatot teljesítők jelentős számú plusz pontot kaphatnak a felsőoktatási felvételi során.

Ugyan a kormány már augusztus végén kommunikálta, de csak a most megjelent rendeletnek köszönhetően lett hivatalos a katonai szolgálat pluszpontokkal való elismerése. Benkő Tibor honvédelmi miniszter korábban azt mondta, hogy a kormány támogatásával meg tudtuk azt oldani, hogy azok a fiatalok, akik felsőfokú tanulmányokat szeretnének folytatni, egyetemekre készülnek, de előtte vállalják azt, hogy egy katonai szolgálatot letöltenek, 6 hónaptól 12 hónapon keresztül, akár 64 plusz pontra tehetnek szert majd a felvételivizsga eredménye tekintetében.

Benkő Tibor honvédemi miniszter beszél tartalékosoknak (MTI Fotó - Mohai Balázs)
Benkő Tibor honvédemi miniszter beszél tartalékosoknak (MTI Fotó - Mohai Balázs)

A rendelet szerint azok, akik önkéntes katonai szolgálatot vállalnak fél éves honvédségi képzés után 32, míg egy év szolgálat és kiképzés után a duplája, 64 pluszpont jár majd a felsőoktatási felvételinél. Ha valaki szakkiképzés nélkül legalább hat hónapos szolgálatot teljesített, 16 többletpontra lesznek jogosultak.

Érdemes megemlíteni, hogy az elérhető 64 pluszpont igen jelentősnek mondható, hiszen például egy felsőfokú nyelvvizsga esetén a jelentkezők 40 pontot kapnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG