2p
Az útzár május végéig fog tartani, a rakpart egy szakaszán.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az intézkedés a Carl Lutz rakpartot érinti, amely a Jászai Mari tértől a Dráva utcai felhajtóig tart. A zárás ideje alatt a Jászai Mari tér és a Katona József utca között az Újpesti rakpart ismét kétirányú lesz.

Látványterv a sétányról. (Kép forrása: budapest.hu)

Északi irányban a Garam utca-Kárpát utca-Dráva utca-Népfürdő utca útvonalon haladhat a forgalom, a déli irányban pedig az Árpád híd felől a Népfürdő utca-Dráva utca-Kárpát utca-Bessenyei utca útvonalon érhető el az Újpesti rakpart.

Az Újpesti rakpart szervizútja a Katona József utca és a Szent István park közötti részen észak felé egyirányú lesz a párhuzamos parkolás megtartásával.  Ezek mellett forgalmi változások lesznek a Dráva utca és Népfürdő utca kereszteződésénél, a Révész utcában, a Kárpát utcában és a Pannónia utcában is.

A korlátozások miatt a 15-ös és a 115-ös autóbusz a Boráros tér felé a Viza utca-Párkány utca-Révész utca-Pannónia utca útvonalon halad, az ellenkező irányban nem lesz változás.

Kép a beruházásról (Kép forrása: budapest.hu)

A munkálatok során a Dráva utca és a Margit híd közötti szakaszon 6 méter széles, díszburkolatú sétány épül a gyalogosoknak, új köztéri elemekkel, utcabútorokkal, valamint a gyalogosok felső rakpartra jutását megkönnyítő új átvezetésekkel, új középszigetekkel. Kiépítik a vízelvezetést, korszerűsítik a közvilágítást is, a Szent István parknál pedig lépcsővel ellátott akadálymentesített gyalogos feljárót építenek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG