3p
Fokozott biztonságot ígérnek a szervezők.
Tűzijáték a Duna felett 2015. augusztus 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték idejére a Citadellára mobil időjárás-állomást is telepítenek, hogy onnan is folyamatosan követhessék az előrejelzéseket - mondta a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvény Szervező Hivatal (HM NRH) főigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Készülődés a tűzijátékra - honnan lehet a legjobb látni majd? Részletek >>>

Innen lőnek

Szabó László elmondta: idén a Citadellán is új helyről, a mellvédről lövik fel a tűzijátékot, és új kilövési pont lesz az Erzsébet híd is. Emellett a Lánchídról, valamint a két híd között a Dunáról, katonai pontonokról lövik majd fel a tűzijátékot.

A főváros több pontján - a Parlamentben, a Clark Ádám téren és a budai Várban - is egész napos programok lesznek az állami ünnepen, a legtöbb embert, nagyjából egymilliót pedig az esti tűzijáték vonzza, ezért a tömegkezelés már most is fontos része az előkészületeknek.

Mi lesz napközben?

A programok szombaton fél 9-kor a Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, ahol köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő. Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap, ennek keretében egész nap ingyenesen lesz látogatható az Országház, és bárki megtekintheti a Szent Koronát. Emellett napközben gyermekprogramok, családi programok és koncertek várják az érdeklődőket a Clark Ádám téren, s idén is megrendezik a mesterségek ünnepét a budai Várban.

Szabó László az M1-nek az mondta, a rendezvénynek van egy komplex biztonsági terve, amelyben a szélsőséges időjárási körülményektől a terrortámadásig mindenre felkészültek. Erről itt írtunk bővebben >>>>

A  meteorológiai szolgálattól most is folyamatosan, a rendezvény napján pedig félóránként kapják a friss előrejelzéseket az időjárásról. Az állami ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs központja a Honvédelmi Minisztériumban lesz, emellett egy külön vezetési pont lesz a budai Várban is, ahol a vezető pirotechnikus, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság emberei is követik az eseményeket - fejtette ki az állami ünnepi programokat szervező HM NRH főigazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Még várhat a nyári pihenő az országgyűlési képviselőkre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 15:24
Jövő héten újra ülésezik a parlament.
Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
Közérdekű Magyar Péter a rendkívüli időben: cseppről cseppre kérte az országot
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:08
Minden magyarhoz szólt az extrém körülmények miatt közösségi oldala segítségével.
Közérdekű Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:46
Megreguláznák a plakátpiacot Magyarországon. Bizonyos méret fölött tilos lesz köztéri reklámhordozókat kihelyezni, és az építési hálók is eltűnhetnek. Ki lesznek a nyertesei és ki a vesztesei ennek az intézkedésnek? Erről is beszélt Herman Bernadett, a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Közérdekű Megvannak az új NAV-vezetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:45
Kármán András pénzügyminiszter kinevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. Alapos szakmai egyeztetések után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot nevezik ki.
Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG