3p

Hat pontból álló javaslatot dolgozott ki. A főpolgármester szerint a megbeszélés konstruktív volt.

"Konstruktív volt a mai egyeztetés a Miniszterelnökségen, ahol bemutattam a Főváros oltási tervét, amelynek lényege, hogy segítsük a kormány munkáját, hogy gördülékenyebben haladhassunk az oltással" – közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtök délután a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely szerint a kormány részéről pozitív fogadtatásban részesült a terv,

"ha sok minden másban nem is, abban biztosan egyetértünk, hogy minél hamarabb, minél több embert kell vakcinához juttatnunk" - közölte. 

Egyetértettek abban, hogy Budapesten legyen 10 plusz oltópont, amelynek felállítását a Fővárosi Önkormányzat vállalja.  A főpolgármester továbbá felajánlotta, hogy a kritikus ágazatban dolgozókat (fővárosi cégek esetében) üzemorvossal beoltatják, amelyet meg is szerveznek. 

Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Mónus Márton)
Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Karácsony Gergely szintén a Facebookon tette közzé azt a hat pontot, amelynek alapján az oltási tervet javasolják, ezek:

1) A háziorvosi rendelők mellett, a kerületekkel közösen javasolják dedikált oltópontok kialakítását, ezzel is gyorsítva az eljárást. Összesen 30 darab oltópontot tudnak létrehozni, helyszínenként pedig egy nap alatt 3000 főt lehetséges beoltani.

2) Vállalják, hogy a fővárosi és kerületi fenntartású intézményekben dolgozókat vagy újonnan beköltözőket (idősotthonok, hajléktalanellátók), és a főváros kritikus infrastruktúráinak személyzetét (BKK, FKF és egyéb cégek munkatársait) orvosok bevonásával ők átoltják.

3) Felajánlották a lakossági szűrés során már bevált időpontfoglaló rendszerüket az önkormányzati és a kormányzati oltópontokhoz is.

4) Az oltóközpontok helyszíneinek biztosítása mellett, önkéntesekkel és rendészekkel is tudják segíteni az oltások lebonyolítását.

5) Tájékoztatási kampányba kezdenek az oltási hajlandóság növelése érdekében. Nagyon fontos, hogy az emberek bizalommal legyenek a vakcinák iránt.

6) Oltást adni jelenleg csak szigorú körülmények között, orvosi rendelőben lehetséges beadni, ezért átmeneti kormányzati felmentés szükséges a tömeges oltások megkezdéséhez. Leginkább sport és kulturális intézmények lehetnek alkalmasak, ahol mosható fertőtleníthető paravánokkal az oltóhelyek leválasztása könnyen megoldható. Londonban még koncertek is vannak a nagy oltópontokban - jegyzi meg a javaslat. 

 

Címkék: Közérdekű

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG