5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A magyar küldöttség tagjai öt sportágban szerepelnek a riói olimpia nyolcadik, szombati versenynapján, de komoly éremszerzési esélyük nem lesz.

Atlétikában a döntőben lép a dobókörbe a diszkoszvető Kővágó Zoltán: az athéni játékokon ezüstérmes nehézatléta ezúttal kilencedikként jutott a fináléba. Rajta kívül befejezi kétnapos szereplését a két hétpróbázó, Zsivoczky-Farkas Györgyi és Krizsán Xénia: előbbi négy szám után 13., utóbbi 23. helyről várja a folytatást.

Evezésben Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban a C döntőben fejezi be szereplését, a 13-18. helyért száll vízre. A papírforma alapján a tollaslabdázó Sárosi Laura is utoljára versenyez Rióban. Utóbbi második, utolsó csoportmeccsét játssza majd az esélyesebb kanadai Michelle Livel, miután az első mérkőzésén simán kikapott.

A női vízilabda-válogatott egy-egy győzelem és vereség után a címvédő amerikaiakkal küzd meg utolsó csoportmeccsén. A továbbjutást nem befolyásolja a találkozó kimenetele, mivel a négyes minden tagja negyeddöntőbe kerül, csak nem mindegy, hogy hányadik helyen.

Vitorlázásban folytatja szereplését a jelenleg harmadik helyen álló Berecz Zsombor, aki a Finndingi hajóosztály 7-8. futamában száll vízre. Férfi Laserben Vadnai Benjámin, a nőiben pedig Érdi Mária lesz érdekelt a 9-10. futamban Ahhoz, hogy ott lehessenek az éremfutamban, az első tíz közé kell kerülniük.

Teljes program:

Golf

12.30-21.00 (7.30-16.00): férfiverseny, 3. nap

Tollaslabda

13.00-04.00 (8.00-23.00): női és férfi egyes, női, férfi és vegyes páros csoportmérkőzések

Evezés


13.50-16.10 (08.50-11.10)
alsóági döntők D és C: férfi egypár, női egypár
B döntők: férfi egypár, női egypár
döntők: férfi egypár, női egypár, férfi nyolcas, női nyolcas

Sportlövészet

14.00-16.15 (9.00-11.15): férfi gyorstüzelőpisztoly, alapverseny 2. nap, 30 lövés

17.30-18.15 (12.30-13.15): férfi gyorstüzelőpisztoly, döntő

14.30-17.30 (9.30-12.30): férfi skeet alapverseny, 2. nap, 75 lövés

20.00-21.00 (15.00-16.00): férfi skeet döntő

Vívás

14.00-19.30 (9.00-14.30): női kard csapatverseny az elődöntőig, illetve mérkőzések az 5-8. helyekért

22.00-00.15 (17.00-19.15): női kard csapatverseny, bronzmérkőzés, döntő

Atlétika

14.30-17.45 (9.30-12.45): férfiak: 100 m selejtező, előfutamok diszkoszvetés döntő - nők: hármasugrás selejtező, 3000 m akadályfutás előfutamok, 400 m előfutamok, hétpróba (távolugrás)

Vasárnap 1.00-4.05 (20.00-23.05) - férfiak: rúdugrás selejtező, 400 m elődöntő, távolugrás döntő, 800 m elődöntő, 10 000 m döntő - nők: hétpróba (gerelyhajítás, 800 m), 100 M elődöntő, döntő

Kézilabda

férfi csoportmérkőzések, 4. forduló:
A csoport:
16.30 (11.30): Horvátország-Franciaország
19.40 (14.40): Dánia-Katar
vasárnap 2.50 (21.50): Argentína-Tunézia

B csoport:
14.30 (9.30): Szlovénia-Németország
21.40 (16.40): Egyiptom-Brazília
vasárnap 0.50 (19.50): Svédország-Lengyelország

Röplabda

férfi csoportmérkőzések, 4. forduló:
A csoport:
22.05 (17.05): Egyesült Államok-Franciaország
vasárnap 1.30 (20.30): Kanada-Mexikó
vasárnap 3.35 (22.35): Brazília-Olaszország

B csoport:
14.30 (9.30): Irán-Egyiptom
16.35 (11.35): Argentína-Kuba
20.00 (15.00): Lengyelország-Oroszország

Asztalitenisz

15.00-18.00 (10.00-13.00): női csapatverseny, negyeddöntő
20.00-23.00 (15.00-18.00): férfi csapatverseny, első forduló
vasárnap 00.30-3.30 (19.30-22.30): női csapatverseny, negyeddöntő

Gyeplabda


15.00-03.15 (10.00-22.15): női csoportmérkőzések

Pályakerékpár

15.00-16.40 (10.00-11.40): női Keirin 1. forduló, reményfutamok, férfi sprint nyolcaddöntő, reményfutamok, női csapat üldözőverseny 1. forduló 

21.00-23.25 (16.00-18.25): férfi sprint negyeddöntő, elődöntő, 9-12. helyért, 5-8. helyért, női keirin 2. forduló, 7-12. helyért, 1-6. helyért, női csapat üldözőverseny döntő

Vízilabda


Női csoportmérkőzések, 3. (utolsó) forduló:
A csoport:
15.20 (10.20): Oroszország-Olaszország 
16.40 (11.40): Ausztrália-Brazília

B csoport:

14.00 (9.00): Kína-Spanyolország 
18.00 (13.00): Magyarország-Egyesült Államok 

Ökölvívás

16.00-19.00 (11.00-14.00): férfi 52 kg mérkőzések a 32 között, férfi 69 kg negyeddöntő, férfi 91 kg elődöntő, férfi +91 kg nyolcaddöntő

22.00-1.00 (17.00-20.00): férfi 52 kg mérkőzések a 32 között, férfi 69 kg negyeddöntő, férfi 91 kg elődöntő, férfi +91 kg nyolcaddöntő

Strandröplabda

16.00-05.50 (11.00-00.50): női és férfi nyolcaddöntő

Tenisz

17.00-1.00 (12.00-20.00): férfi egyes elődöntő és bronzmérkőzés, NŐI EGYES DÖNTŐ és bronzmérkőzés, női páros bronzmérkőzés, vegyes páros elődöntő és bronzmérkőzés

Kosárlabda

női csoportmérkőzések:    
A csoport:
17.15 (12.15) Ausztrália-Fehéroroszország
20.30 (15.30) Törökország-Brazília
22.45 (17.45) Japán-Franciaország

férfi csoportmérkőzések:    
B csoport:
19.15 (14.15) Argentína-Brazília 
24.00 (19.00) Spanyolország-Litvánia
vasárnap 3.30 (szombat 22.30) Horvátország-Nigéria

Labdarúgás

Férfi negyeddöntő:
18.00 (13.00): Portugália-Németország, Brazíliaváros
21.00 (16.00): Nigéria-Dánia, Salvador
vasárnap 00.00 (19.00): Koreai Köztársaság-Honduras, Belo Horizonte
vasárnap 3.00 (22.00): Brazília-Kolumbia, Sao Paulo

Vitorlázás

18.00-22.30 (13.00-17.30): férfi és női Laser 9., 10. futam, Finndingi 7., 8. futam, férfi és női 49-es 4., 5., 6. futam, Nacra 7., 8., 9. futam

Gumiasztal

19.00-21.00 (14.00-16.00): férfi selejtező, döntő

Súlyemelés

20.30-22.30 (15.30-17.30): férfi 94 kg B csoport
Vasárnap 00.00-1.40 (19.00-20.40): férfi 94 kg A csoport

Műugrás

21.00-22.40 (16.00-17.40): női műugrás, 3 m elődöntő

Úszás

Vasárnap 3.00-4.10 (22.00-23.10): döntők - férfiak: 1500 m gyors, 4X100 m vegyesváltó - nők: 50 m gyors, 4X100 m vegyesváltó

Címkék: Közérdekű

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
Közérdekű Tovább fogy a magyar
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:55
Egyre kevesebb a házasságkötés is.
Közérdekű Mérföldkőhöz ért a megújuló közmédia
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 12:57
A Független Közmédia Testület 2026. október 28-ai határozatával – a munkavállalók által választott tag kivételével – visszahívta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. (korábbi nevén Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.) felügyelőbizottságának (fb) elnökét és tagjait, és ezzel egyidejűleg döntött az fb új elnökéről és tagjairól. Az fb tagja lett lapunk főszerkesztője, Csabai Károly.
Közérdekű Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 06:46
A miniszterelnök közösségi oldalán tudatta, hogy elindul az első cseh-magyar kormányülés helyszínére.
Közérdekű Seszták Miklósnak sem lesz fehér karácsonya, de valaki jól járhatott a pénzével
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 18:57
Meghosszabbította Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, korábbi nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A politikus a szerdai döntés értelmében 2027. január 30-áig marad letartóztatásban a több milliárd forintos korrupciós ügyben folytatott nyomozás miatt.
Közérdekű NKA-ügy: rács mögött marad Hankó Balázs
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 15:06
Meghosszabbították Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkár letartóztatását. A két politikus a Nemzeti Kulturális Alap több mint 17 milliárd forintos támogatási botrányával összefüggésben került rács mögé, és a mostani döntés értelmében 2027 februárjáig letartóztatásban maradnak.
Közérdekű A megélhetési gondok kezelését sürgetik az európai fiatalok
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 14:12
Egyre aktívabbak az európai fiatalok a közösségi és társadalmi kezdeményezésekben, miközben az Európai Uniótól elsősorban a béke megőrzését, az egyenlőtlenségek csökkentését és a munkalehetőségek bővítését várják. Az Európai Bizottság szerdán közzétett Eurobarométer-felmérése szerint a 15 és 30 év közöttiek 75 százaléka vett részt valamilyen szervezet tevékenységében az elmúlt egy évben, szemben a két évvel korábbi 64 százalékkal.
Közérdekű Szigorúbb szabályok jöhetnek az elektromos rollerek használatára
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 13:28
Jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatának szabályait a kormány – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. A kormányfő szerint a javaslatot széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, a konkrét intézkedésekről azonban egyelőre nem közölt részleteket.
Közérdekű Kiderültek a részletek a jövő évi nyugdíjemelésről, benyújtották a törvényjavaslatot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 10:48
A minimálnyugdíj összege 120 ezer forintra emelkedik, a rehabilitációs ellátásokat 10 százalékkal emelik, az időskorúak járadéka pedig megduplázódik. Benyújtották a törvényjavaslatot. 
Közérdekű A nap képe: Magyar Péter nem akárhogy reagált a szomszédunkban zajló választásokra
Privátbankár.hu | 2026. október 25. 16:35
Szerbiában előrehozott parlamenti választásokat tartanak, amiről Magyar Péter miniszterelnök is megemlékezett Facebook-oldalán. Méghozzá egy tál csevap társaságában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG