2p

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szerint nem közvetlenül a választás előtt, hanem tavaly júniusban és idén január közepén kaptak állami támogatást.

„Magyar Péter ma reggel felfedezte a csövön a lukat. Az éles szemű miniszterelnök arra ébredt, amiről mintegy száz cikk, tudósítás született az elmúlt egy évben, hogy idén február végétől március végéig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány – a magyar állam támogatásával – megszervezte a nagysikerű és ingyenesen látogatható Planet Budapest fenntarthatósági expót és élményprogramot”. Ez olvasható a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány lapunknak küldött közleményében.

E szerint a magyar kormány a Planet Budapest támogatásáról tavaly tavasszal hozta meg a döntését, a támogatási szerződés pedig 2025. június elején lett megkötve. A rendezvény költségeinek első részlete pedig tavaly júniusban, míg a második idén január közepén érkezett.

„A további felfedezéseket elősegítendő, arról is tájékoztatjuk a miniszterelnököt, hogy korábban Áder János már három Víz világtalálkozót, valamint két fenntarthatósági kiállítást és élményprogramot szervezett” – jelenti ki a közlemény, amely úgy fejeződik be, hogy „Egyre szánalmasabb az a vergődés, amit Magyar Péter a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tevékenységével összefüggésben bemutat. Mindez érthető, hiszen a miniszterelnök kijelentéseiről is beigazolódott az a népi bölcsesség, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 12:01
A köztársasági elnök az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot elemezte.
Közérdekű Magyar Péter szerint Áder János alapítványának is csurranhatott, cseppenhetett közpénz a választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 11:53
A kormányfő szerint a volt köztársasági elnök Kék Bolygója a korábbi 18 milliárd forinton felül további 7 milliárdot kapott.
Közérdekű Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 09:10
A volt kancelláriaminiszternél a Tisza-kormány által szombaton benyújtott Alaptörvény-módosítási javaslat vágta a biztosítékot.
Közérdekű Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 16:26
Videós bejelentést tett a kormányfő a saját közösségi oldalán. 
Közérdekű Óriási bajban a magyar település, valószínűleg fizetni sem tudnak
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 13:53
A tönk szélén a dunakanyar népszerű községe.
Közérdekű Ezért ünnepelt együtt Magyar Péter kormánya több tagjával
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:16
Egy kerek évfordulónak is köze volt a nagyszabású eseményhez, melyen a Magyar-kormányból többen is jelen voltak.
Közérdekű Megmutatta: Magyar Péter most levegőből lőtt képsorokkal pörkölt oda – Frissítve
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 08:32
Nem akárki villáját mutatta be a feltöltött videójában.
Közérdekű Megjelent a menetrend az ügynökakták megnyitásáról
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:50
A Magyar Közlönyben megjelent az ügynökaktákról szóló kormányhatározat.
Közérdekű Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:15
A Fidesz peremszavazói hamar kiábrándultak a választási sokk után, mostanra stabilizálódott a tábor. A Tisza még így is brutális fölényben van a 21 Kutatóközpont felmérése szerint.
Közérdekű Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:17
A svájci labdarúgó-válogatott magabiztos játékkal 2-0-ra legyőzte Algériát a világbajnokság nyolcaddöntőjébe jutásért rendezett csütörtöki mérkőzésén Vancouverben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG