2p

Magyar Közút: az M1 autópályával érintett mind a négy vármegye összes díjköteles útjára érvényes az M1 regionális matrica.

Az M1 regionális e-matricát bárki megvásárolhatja, és az M1 autópályával érintett mind a négy vármegye összes díjköteles útjára érvényes a jogosultság – hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útdíj üzletága az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében.

Azoknak, akik tavaly legalább kettőt megvettek a négy érintett – Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron – vármegyére érvényes e-matricából, már érdemes átgondolniuk, nem éri-e meg nekik jobban az M1 regionális e-matricát megvásárolni idén – mondta el Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményben. Kifejtette: 2025-ben összesen 288 ezer darab járműre vásároltak kettőt a négy érintett vármegyei matricából, és ezen túl további 23 ezer darab járműre megvettek egy harmadikat is, 33 ezer darab járműre pedig mind a négy jogosultságot megváltották. 

Utóbbi esetekben mindenképpen célszerű idén az új matricaterméket választani, hiszen jóval költséghatékonyabb: féláron teszi lehetővé összesen négy vármegye díjköteles úthálózatának használatát – húzta alá. Hozzátette: az M1 regionális matrica érvényességi területe megegyezik a négy érintett vármegyei matrica érvényességi területével, azaz az új típusú matrica nemcsak az M1 autópályán, hanem Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye teljes díjköteles úthálózatán használható. 

Az M1 regionális e-matrica területi hatályát bemutató térkép megtalálható nemzetiutdij.hu honlapon a Térképek menüpontban. Egy vármegyei matrica egy D1 díjkategóriájú járműre 7190 forintba kerül. Ha valaki mind a négy említett vármegyére megveszi a matricát, akkor 28 760 forintot fizet, miközben ugyanezen a területen közlekedhetne féláron is az M1 regionális matricával, mindössze 15 000 forintért. 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. útdíj üzletágának adatai szerint január 21-ig mintegy 64 ezer M1 regionális matricát vásároltak a közlekedők, 94 százalékban hazai járműre. Az új matricaterméket legnagyobbrészt, 95 százalékban D1 díjkategóriára vásárolták. A vásárlások közül bő 9,5 ezer még az elővásárlási időszakban, tavaly decemberben, 54 ezer darab pedig januárban történt – írták.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megmenekült Pilisjászfalu az akkufeldolgozótól
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 11:58
Sikeresen érveltek a kormányhivatalnál.
Közérdekű Tankoljon meg még ma, mert durva áremelkedés lesz péntektől a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:56
Jön az áremelkedés a hétvégén.
Közérdekű Jó hírt kaptak a diákok: emelkedik az ösztöndíj
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:07
Legkevesebb ötven százalékkal emelkednek a tanulmányi ösztöndíjak az egyetemeken a tavaszi félév során – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.  
Közérdekű Új felmérés: a Republikonnál többen szeretnék Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:54
E közvélemény-kutató februári megkérdezekor a válaszadók 45 százaléka Magyar Pétert szerette volna látni a miniszterelnöki székben, 37 százalék továbbra is Orbán Viktort preferálja. A Nézőpont Intézet február elején publikált felmérésében pont fordított a helyzet.
Közérdekű Április közepétől fontos változás jön Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 07:48
Elindul a Pay&Go az összes metróvonalon. 
Közérdekű Nyugtat a foci-vb házigazdája: biztonságban lesznek a szurkolók
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:15
Semmiféle kockázattal nem kell kalkulálniuk azoknak a látogatóknak, akik a júniusban esedékes labdarúgó-világbajnokságra Mexikóba utaznak – közölte Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke.
Közérdekű Az MVM tiszta vizet öntött a pohárba a rezsistopkedvezménnyel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:00
Az MVM szerint sokan érdeklődtetek a földgázszámlákkal kapcsolatban, ezért a cég részletesen bemutatta, ki mikor számíthat majd a számlájára és azok mikortól tartalmazzák a rezsistop kedvezményt.
Közérdekű Ádáz küzdelem, így állnak most az erőviszonyok kevesebb mint 50 nappal a választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:00
A Mediántól friss számok érkeztek. A Nézőpont Intézet teljesen mást mér.
Közérdekű Meghalt Perger István
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 18:22
Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője 48 évesen hunyt el.
Közérdekű Változna a gyógyszerrendelés: a kamara nem támogatja, komoly aggályaik vannak
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 12:37
11 pontban fogalmazta meg kétségeit a szakmai szervezet a vonatkozó rendeletek módosítsa kapcsán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG