Szombat késő este északnyugat felől hidegfront érkezik viharos széllel és éjszaka, hajnalban az ország északi felén zivatarokra lehet számítani. Szombaton még az ország döntő részén 25 és 27 fok közötti középhőmérséklet várható, majd vasárnapra visszaesik a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat.
A zivatarokat helyenként 70-75 km/h feletti szél, 20 mm feletti csapadék, néhol jégeső kísérheti. Egy-egy hevesebb zivatar is lehetséges felhőszakadással. Az érkező hidegfronthoz kapcsolódóan késő esti, éjféli órákban a Dunántúl északi részén, majd hajnaltól inkább az Északi-középhegységben, illetve az Alföld északi, északkeleti részén vannak jobb feltételek intenzív zivatarok kialakulásához.
Vasárnap reggeltől kora délutánig északkeleten (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar) lehet zivatarokra számítani, melyek délután kelet felé távoznak. Vasárnap délután, kora este már csak kevés helyen lehetséges újabb zivatarok kialakulása az Alföld középső, délkeleti tájain. Vasárnap napközben a Dunántúlon, az ország középső részén, illetve a Zemplén, Bodrogköz térségében még erős, helyenként viharos (~65 km/h) lökések kísérhetik az északnyugati, északi szelet, majd este csillapodik a szél - írja a met.hu.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Politikai földcsuszamlás: a németeknek is elegük lett – interjú Tarjányi Péterrel
24 perce
-
Új képviselője lett a Fidesznek
10 órája
-
Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
11 órája
-
Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
12 órája
-
Trump megtrollkodta Vlagyimir Putyint, de Kanadát is
12 órája
-
Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
13 órája
-
Fájdalmas lehet az infláció letörése az Egyesült Államokban
13 órája
- Ezekben a kerületekben lehet a legnagyobb eséllyel Otthon Starttal lakást venni
- Baka András új legfőbb ügyészt jelölt, és a parlamentben is felszólal
- Magyar Péter: „Működik az ország”
- Ez aztán az átláthatóság – itt vannak a legfrissebb kormányzati szerződések
- Mi a legnagyobb baj a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető autópálya-koncesszióval?
- Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány
- „Nem hinném 2.0”: Magyar Péter ismét vétózik
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Az európai tőzsdéknek jól esett a mai nap
Még a kőolaj ára is mérséklődött.
Végül, csak pluszban zárt a magyar tőzsde
A forint nagy lélegzetvétel mellett készül az újabb MNB-ülésre.
-
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16 -
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55
További hírek >
-
Ha úgy érzi kínai kütyük árasztották el a világot, nem téved, elképesztő számok
05:28
-
Sok a pályaelhagyó Magyarországon, az oka a pénz
16:59
-
A Mol és Ukrajna közeledik egymáshoz
15:03
-
Nyáron átlépte az európai repülőjáratok száma a 2 milliót
14:04
-
Halálugrásra készül egy szoftvergyártó, hatalmas mennyiségű bóvlikötvényt bocsátanak ki
13:18
-
Tarolt a Stand az idei Dining Guide díjkiosztó gáláján – itt a díjazottak teljes listája
21:37
-
MSZÉSZ budapesti régióülés: eredmények, kihívások, kerozinhiány, forintárfolyam, kormányváltás
19:30
-
Japánban tombol a Dujuan tájfun, több száz járatot töröltek
17:55
-
Egyre hosszabb utakra viszik a MOL Limo autóit
16:28
-
A bőségtől a csendig – találkozás az Epicurean étterem két meghatározó alakjával
12:25
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
2026. szeptember 21. 17:11
-
Bebetonozták Putyin hatalmát: jelöltjei 225 választókerületből 208 helyen vezetnek
2026. szeptember 21. 08:28
-
A vétót is megfontolta Baka András, aki a parlament előtt beszélt az új legfőbb ügyészjelöltről
2026. szeptember 21. 14:50
-
Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
2026. szeptember 21. 11:43



