3p

Március 8-án kezdődhet a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítése Angliában - közölte Johnson brit miniszterelnök. Johnson egyenes utalást tett arra, hogy a nyitás első lépéseként a diákok visszatérhetnek az iskolákba.

A Downing Street által hétfő hajnalban közzétett előzetes nyilatkozatában Johnson közölte: a terv, amelyet a nap folyamán ismertet, a zárlat óvatos lépésekkel végrehajtandó oldását célozza. Hangsúlyozta: a kormány mindig is azt tekintette a legfontosabb enyhítési intézkedésnek, hogy a gyerekek visszatérhessenek az iskolákba, mivel ez az oktatás mellett mentális és fizikai jólétük szempontjából is rendkívül fontos.

A brit kormány emellett a legfontosabb feladatok közé sorolja azt is, hogy az emberek biztonságos körülmények között végre találkozhassanak szeretteikkel. Boris Johnson kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a korlátozások feloldásának minden egyes lépéséről a rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján születik döntés, és a kormány óvatosan cselekszik majd, nehogy lerombolja a járvány megfékezésében a lakosság áldozatvállalásával elért eddigi eredményeket.

Boris Johnson kormányfő hétfő este sajtótájékoztatón ismerteti a menetrendet (fotó: EPA)
Boris Johnson kormányfő hétfő este sajtótájékoztatón ismerteti a menetrendet (fotó: EPA)

Éppen ezért a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell.

Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre, ha az oltási program sikeresen folytatódik, ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát a beoltottak körében, ha az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának olyan mértékű megugrásával, amely fenntarthatatlan nyomást gyakorolna az állami egészségügyi szolgálatra (NHS), illetve ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvető mértékben megváltoztatja a kockázatok megítélését.

A Downing Street hétfői ismertetése szerint jelenleg e négy kritérium mindegyike teljesül, így március 8-án a kormány megteszi az első lépést a korlátozások enyhítése felé. A londoni miniszterelnöki hivatal szerint azért esett a választás erre az időpontra, mert a brit kormány egyesített oltásügyi bizottságának (JCVI) szakvéleménye szerint addigra már kialakul bizonyos fokú védettség a testület oltási menetrendjében szereplő négy legveszélyeztetettebb lakossági csoportban.

A JCVI elsőbbségi oltási listájának élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorrendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.

Az első hivatalos célkitűzés az volt, hogy február 15-ig, vagyis múlt hétfőig a JCVI elsőbbségi listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagja - 15 millió ember - megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.

Ez a cél a határidő előtt egy nappal teljesült, és a JCVI szakértői szerint ebben a csoportban a vakcina első dózisának beadása után három héttel, vagyis legkésőbb az első korlátozásenyhítő lépésekre kijelölt márciusi időpontra védettség alakul ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG