2p
Több járásban másodfokú riasztást van érvényben, de ez még csak a kezdet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a fővárosban, Pest megyében, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Az érintett területeken a következő órákban akár 90 kilométer/óránál erősebb széllökések is lehetnek.

Szintén a viharos szél miatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Főként az Észak-Dunántúlon, középső országrészben, kisebb eséllyel délnyugaton, északkeleten lehet 70 kilométer/óránál erősebb a szél. Kiemelten a Kisalföldön és a Dunántúli-középhegységben 90 kilométer/óra körüli, illetve azt meghaladó széllökések is előfordulhatnak.

Szerdára virradó éjszaka némileg veszít erejéből a szél, de szerda napközben az északkeleti megyékben ismét viharossá fokozódhat a szél.

És még ez is...

Kedd este, késő este a Dunántúlon, középső országrészben észak felől egy gyengébb csapadékzóna vonul át. Az eső, havas eső mellett a hegyekben (főként a Bakonyban) kevés hó is hullhat.

Szerda hajnalban a Nyugat-Dunántúlon az eső, havas eső mellett átmeneti ónos eső sem kizárt. A magasabban fekvő helyeken nyugaton (Soproni-hegység, Kőszegi-hegység) ugyanakkor főként a reggeli órákban kevés hó is hullhat - írja az MTI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
Közérdekű Király Júlia: Matolcsyék megrövidítették az adófizetőket, sorozatosak voltak a zsarolások
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:03
A Matolcsy György vezette Nemzeti Bank legalább négy alkalommal követett el zsarolást a bankrendszerrel szemben. Erről nyilatkozott a jegybank korábbi alelnöke 
Közérdekű Lehull a lepel a rettegett aktákról – Magyar Péter megszólalt
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:22
Teljesülhet az ügynökaktákkal kapcsolatos ígéret.
Közérdekű Soha így nem kongatta meg a vészharangot a Független Benzinkutak Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:33
Politikai döntés alapján a választások előtt elfüstöltük a stratégiai készletet, most pedig havi 100 milliárdba kerül a visszapótlása – mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) szakértője a Klubrádió reggeli műsorában. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG