2p

Soha nem volt még ennyi új fertőzött. Pánikra azonban nincs ok, hiszen az omikron változat enyhébb lefolyású, így a kórházban kezeltek száma nem nőtt.

Aggasztónak tűnhet a friss koronavírus statisztika, a péntek reggel közzétett adatok szerint ugyanis 15 957 új fertőzöttet igazoltak. Ilyen magas számban pedig korábban soha nem azonosítottak vírusfertőzötteket. Igaz a mintavételek száma is magas volt, ahogy a teszteken „fennakadók” 31 százalékos aránya is. A közel 16 ezer új esettel a járvány kezdete óta összesen 1 401 457 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 40 822 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 193 210 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 167 425 főre emelkedett. 2674 koronavírusos beteget ápolnak kórházban ( ez a szám nagyjából stagnált a héten), közülük 201-en vannak lélegeztetőgépen (hét elején még 228-an voltak, tehát ez a mutató csökkent).

Az átoltottság esetében az első oltásukat felvevők száma csak minimálisan növekedett. Ahol jobban alakulnak a számok, az a harmadik oltás felvétele, itt láthattunk a pénteki adatok esetén komolyabb növekedést. A hivatalos statisztikák szerint a beoltottak száma 6 329 185 fő, közülük 6 073 498 fő már a második, 3 457 497 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
Közérdekű Király Júlia: Matolcsyék megrövidítették az adófizetőket, sorozatosak voltak a zsarolások
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:03
A Matolcsy György vezette Nemzeti Bank legalább négy alkalommal követett el zsarolást a bankrendszerrel szemben. Erről nyilatkozott a jegybank korábbi alelnöke 
Közérdekű Lehull a lepel a rettegett aktákról – Magyar Péter megszólalt
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:22
Teljesülhet az ügynökaktákkal kapcsolatos ígéret.
Közérdekű Soha így nem kongatta meg a vészharangot a Független Benzinkutak Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:33
Politikai döntés alapján a választások előtt elfüstöltük a stratégiai készletet, most pedig havi 100 milliárdba kerül a visszapótlása – mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) szakértője a Klubrádió reggeli műsorában. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG