2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Korrupt adóellenőr ellen hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség.

A tájékoztatás szerint a 49 éves nő és két cégvezető a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) által folytatott adóellenőrzések kapcsán keveredtek korrupció gyanújába.

Sorra kérte a tízezreket

Az adóellenőr áfa-ellenőrzést tartott egy ládbesenyői kft-nél, és 1,6 millió forint adókülönbözetet tárt fel az adózó terhére. Az ellenőrzést követően a nő telefonon felvette a kapcsolatot a cég vezetőjével, személyes találkozót beszélt meg a férfival, és 30 ezer forintot kért és kapott tőle azért cserébe, hogy elintézze, hogy az adóhatóság a jövőben ne kezdeményezzen ellenőrzést a cégnél.

A revizor a továbbiakban is hívogatta telefonon a férfit, többször személyesen is találkoztak. A találkozók során, a nő miután vagyonosodási vizsgálatot helyezett kilátásba, különböző indokokkal előbb 60 ezer, majd 30 ezer forintot kért a cégvezetőtől, illetve kifizettette annak a számlának az ellenértékét is, amelyet egy saját részére történt műszaki cikk vásárláskor a férfi cégének nevére állíttatott ki.

Egy ismert vállalkozó is megkente

A nő ezen túlmenően egy részvénytársaság vezető tisztségviselőjével, egy ismert miskolci vállalkozóval is rendszeres kapcsolatban állt, akit kérésére - a vállalkozó aktuális üzleti érdekeinek megfelelően -, különböző cégek adóhatósági ügyeinek állásáról tájékoztatott, illetve ebben a körben tanácsokkal látta el a férfit.

A vállalkozó az információkért cserébe egy 150 ezer forint értékű laptopot adott át az adóellenőrnek.

Bezárnák és vagyonelkobzásra ítélnék

Az ügyészség vádiratában a három vádlott közül, az előzetes letartóztatásban lévő nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés, pénzbüntetés és vagyonelkobzás, míg a két vállalkozóval szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak - közölte a vádhatóság.

Zéró tolerancia

Korábban nyolc pénzügyőrt gyanúsítottak meg korrupcióval. A NAV akkor azt írta: a költségvetési bevételek jelentős részéért felelős szervezetnél alapvető követelmény, hogy a hivatal összes dolgozója feddhetetlen legyen, és a jogszabályok maradéktalan betartásával végezze munkáját. A szabályokat megszegő alkalmazottakkal szemben zéró toleranciát alkalmaz a hivatal.

Címkék: Közérdekű

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
Közérdekű Tovább fogy a magyar
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:55
Egyre kevesebb a házasságkötés is.
Közérdekű Mérföldkőhöz ért a megújuló közmédia
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 12:57
A Független Közmédia Testület 2026. október 28-ai határozatával – a munkavállalók által választott tag kivételével – visszahívta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. (korábbi nevén Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.) felügyelőbizottságának (fb) elnökét és tagjait, és ezzel egyidejűleg döntött az fb új elnökéről és tagjairól. Az fb tagja lett lapunk főszerkesztője, Csabai Károly.
Közérdekű Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 06:46
A miniszterelnök közösségi oldalán tudatta, hogy elindul az első cseh-magyar kormányülés helyszínére.
Közérdekű Seszták Miklósnak sem lesz fehér karácsonya, de valaki jól járhatott a pénzével
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 18:57
Meghosszabbította Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, korábbi nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A politikus a szerdai döntés értelmében 2027. január 30-áig marad letartóztatásban a több milliárd forintos korrupciós ügyben folytatott nyomozás miatt.
Közérdekű NKA-ügy: rács mögött marad Hankó Balázs
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 15:06
Meghosszabbították Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkár letartóztatását. A két politikus a Nemzeti Kulturális Alap több mint 17 milliárd forintos támogatási botrányával összefüggésben került rács mögé, és a mostani döntés értelmében 2027 februárjáig letartóztatásban maradnak.
Közérdekű A megélhetési gondok kezelését sürgetik az európai fiatalok
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 14:12
Egyre aktívabbak az európai fiatalok a közösségi és társadalmi kezdeményezésekben, miközben az Európai Uniótól elsősorban a béke megőrzését, az egyenlőtlenségek csökkentését és a munkalehetőségek bővítését várják. Az Európai Bizottság szerdán közzétett Eurobarométer-felmérése szerint a 15 és 30 év közöttiek 75 százaléka vett részt valamilyen szervezet tevékenységében az elmúlt egy évben, szemben a két évvel korábbi 64 százalékkal.
Közérdekű Szigorúbb szabályok jöhetnek az elektromos rollerek használatára
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 13:28
Jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatának szabályait a kormány – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. A kormányfő szerint a javaslatot széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, a konkrét intézkedésekről azonban egyelőre nem közölt részleteket.
Közérdekű Kiderültek a részletek a jövő évi nyugdíjemelésről, benyújtották a törvényjavaslatot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 10:48
A minimálnyugdíj összege 120 ezer forintra emelkedik, a rehabilitációs ellátásokat 10 százalékkal emelik, az időskorúak járadéka pedig megduplázódik. Benyújtották a törvényjavaslatot. 
Közérdekű A nap képe: Magyar Péter nem akárhogy reagált a szomszédunkban zajló választásokra
Privátbankár.hu | 2026. október 25. 16:35
Szerbiában előrehozott parlamenti választásokat tartanak, amiről Magyar Péter miniszterelnök is megemlékezett Facebook-oldalán. Méghozzá egy tál csevap társaságában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG