2p
Összesen tíz ember veszítette életét a szerencsétlenségben.

Tíz ember vesztette életét egy kisrepülő-balesetben a Fülöp-szigeteki főváros, Manila közelében. Az illetékes hatóságok szerint a Piper 23 Apache típusú, kétmotoros repülő egy lakóépületre zuhant. A Fülöp-szigeteki polgári repülési hatóságok szóvivője elmondta: a Lite Air Express személyszállítási és szállítmányozási vállalat által működtetett eszköz épphogy felszállt Plaridel városka repülőteréről, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett.

A Laoagba tartó kisrepülőn a pilótával együtt öt ember utazott, a többi halálos áldozat – három fiatalkorú – a lakóépületben tartózkodott. A helyi sajtó információi szerint a család éppen az ebédjét költötte el, amikor a kisrepülő becsapódott házukba. Két embert a szerteszét szóródó roncsdarabok sebesítettek meg.

A repülési hatóságok elrendelték a légitársaság működésének felfüggesztését a nyomozás idejére. A baleset oka egyelőre ismeretlen, de feltételezések szerint egy kedvezőtlen légáramlat is közrejátszhatott a szerencsétlenségben. Az esetről készült képeket ebben a videóban megtekinthetik:

Lezuhant egy utasszállító - vannak túlélők

Lezuhant egy bangladesi légitársaság utasszállító gépe Nepál fővárosa, Katmandu mellett – a gépen 71 utas tartózkodott, jelenlegi hírek szerint legalább ötvenen életüket vesztették a balesetben. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 10:29
A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. közös kutatása azt vizsgálta, hogyan élhetünk nemcsak hosszabb, de minél teljesebb, boldogabb életet.
Közérdekű Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:56
Újabb, korábban az egészségügyi piactól távol működő vállalkozásokhoz vezetnek a 2020-as állami lélegeztetőgép-beszerzések szálai – írja a 24.hu. A lap szerint a milliárdos megrendelések kedvezményezettjei között egy autóipari érdekeltségekkel rendelkező vállalkozó frissen létrehozott cége és egy, az úgynevezett azeri pénzmosási botrány egyik szereplőjéhez korábban kapcsolódó üzletember vállalkozása is megtalálható.
Közérdekű Közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:17
Heteken belül megállapodás születhet a kormány és a főváros között Budapest 2026-os pénzügyi problémáinak rendezéséről – mondta Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén, amelyről az MTI számolt be. A főpolgármester szerint a tárgyalások már előrehaladott állapotban vannak.
Közérdekű Újabb szinten fonta szorosabbra az együttműködést Magyarország és Lengyelország
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 16:59
Marcin Kierwiński lengyel belügyi és közigazgatási miniszter meghívására 2026. szeptember 24-én látogatást tett Varsóban Pósfai Gábor magyar belügyminiszter. A kétoldalú megbeszélésen a felek áttekintették a rendészeti és bűnügyi együttműködés fejlesztésének lehetőségeit, az illegális migráció, a menekültügy, valamint a határigazgatás aktuális kérdéseit.
Közérdekű Két katona is életét vesztette, megszólalt a honvédelmi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 16:16
Tragédiák történtek a honvédség életében az elmúlt napokban. Két katonánk vesztette életét szolgálatteljesítés közben – írta közösségi oldalán Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.
Közérdekű Súlyos ügyekről lesz szó hétfőn a parlamentben, kiderült a menetrend
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:10
A Tisza Párt öt előterjesztés, köztük a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügyének tárgyalását javasolja az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
Közérdekű Orbán Viktor maffiaállamot vezetett – itt a magyarok kíméletlen ítélete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 08:24
Elkeserítő állapotokat fest le a frissen megjelent közvélemény-kutatás.
Közérdekű Magyar Péter nem akármivel sietett Őszentségéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:14
Közben már meg is érkeztek a fontos találkozó helyszínére, a kísérettel együtt.
Közérdekű Ruszin-Szendi Romulusz elárulta, hogy miket találtak a minisztériumi szekrények mélyén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 09:20
Egy 12 milliárd forintos tanácsadói megbízásra is fény derült szerinte.
Közérdekű A Legfőbb Ügyészség nem hagyta szó nélkül Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 08:31
A Legfőbb Ügyészség közleményben utasította vissza a miniszterelnök ügyészeket bíráló kijelentéseit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG