3p
A fél országra figyelmeztetést adott ki a hőség miatt a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Mint írták: szombaton a Dunántúl északnyugati felén már 25 fok alatt, másutt még 25, 27 fok körüli átlaghőmérséklet valószínű.

A meteorológiai szolgálat honlapján kiemelték, hogy szombaton északnyugat felől markáns hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amelynek hatására a délutáni órákban nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt az ország északnyugati és délkeleti részei között. Északnyugaton már csak 30 fok alatti csúcshőmérsékletekre lehet számítani, míg keleten továbbra is marad a meleg, viszonylag száraz idő: nagyrészt 31-36 fok között alakulnak a maximumok. Késő estére többnyire 21-26, északnyugaton 16-20 fokig hűl le a levegő.

A figyelmeztetésben kitértek arra is, hogy szombaton a nap második felében elsősorban a Dunántúl délkeleti felén és a középső országrészben lehet néhol zivatar. Várhatóan estétől, késő estétől nyugat, északnyugat felől egy nagyobb kiterjedésű csapadékzóna alakulhat ki intenzív záporokkal, néhol zivatarral, lokálisan jelentősebb mennyiségű csapadékkal. Heves zivatar nem valószínű - írja az MTI:

Mi lesz a tűzijáték alatt? Még nem tudni

Vasárnap, az állami ünnepen kezdetben a Dunántúlon, majd a középső területeken, délután a Dunától keletre is eső, zápor, egy-egy zivatar várható, este főként a Tiszántúlon eshet még többfelé. Jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani. Emellett sokfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon és zivatar környékén viharos lehet a szél. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. Napközben 18-25 fokig melegszik a levegő (a tartósan borult, csapadékos helyeken lesz a leghűvösebb, a Tiszántúl keleti felén pedig még 25 fok fölé melegedhet a levegő).

Fő az óvatosság!

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábban mindenkit arra kér, hogy mielőtt elindulnak az ünnepi rendezvényekre, tájékozódjanak az időjárási előrejelzésről, illetve az érvényben lévő vagy várható meteorológiai riasztásokról, a rendezvényen pedig minden esetben tartsák be a szervezők és a hatóságok utasításait.

A várható időjárásról, és ennek nyomán a rendezvények lebonyolításáról szombat délután tartanak sajtótájékoztatót az államalapítás ünnepének központi rendezvényeinek biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs központjában, a rendőrség Teve utcai székházában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG