2p

Ugyanis elutasította a törvényszék Magyar Péter felülvizsgálati kérelmét.

Magyar Péter még a nyáron nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Schadl–Völner üggyel kapcsolatos hangfelvételei miatt. A bíróság akkor a nyomozást megszüntette, magyar ezt a megszüntető határozatot támadta meg. Most ismét döntött a bíróság, elutasították a felülvizsgálati kérelmet – írja a 24.hu.

A Fővárosi Törvényszék közleményt adott ki arról, hogy elutasították a kérelmet, és mivel az ügy nagy nyilvánosságot kapott, ezért a felülvizsgálati határozatról a nyomozási bíró teljes anonimizált jelentését közzéteszik.

A harmincoldalas dokumentumban nevek nem szerepelnek, csak Tanú1, Tanú2, Miniszter1, Miniszter2 néven említik az embereket.

Magyar Péter márciusban hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen volt feleségével, a korábbi igazságügyi miniszter Varga Judittal beszélget. Ezen Varga azt állítja, Rogán Antalék kihúzták a nevüket a Schadl–Völner ügy nyomozati anyagából. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást indított az ügyben, de nem talált bűncselekményt.

Frissítés: Magyar Péter az MTI-nek a hírre reagálva úgy fogalmazott: sajnos 2024-ben Magyarországon sem az ügyészségnek, sem az elvileg még független bíróságnak nem elég egy valódi büntetőeljárás lefolytatásához, hogy Orbán Viktor igazságügyi minisztere „világosan elmondta, hogy Rogán Antal és az eljáró nyomozók milyen bűncselekményeket követtek el”. „Szomorú, hogy idejutottunk”, de szerencsére 2026-tól mind az ügyészségnek, mind a bíróságoknak független vezetői lesznek, akiket az ügyészek és a bírók fognak maguk közül jelölni, és mivel az említettek „bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket (...) , szerencsére az elévülés még messze van” – hangoztatta a Tisza Párt vezetője. „Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet” – zárta közleményét az ellenzéki politikus.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:06
Napirend elfogadása nélkül ért véget a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülése, így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának előterjesztését. A testület alig fél órát ülésezett, miután a képviselők többsége nem támogatta a napirend elfogadását.
Közérdekű Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:25
Magyar Péter 63, Orbán Viktor pedig mindössze 25 pontot ért el a CEU Demokrácia Intézetének népszerűségi felmérésében. A két politikus közötti 38 pontos különbségre az 1994 óta vizsgált adatsorban nem volt példa. A kutatás szerint ugyanakkor Orbán Viktor továbbra is jelentős támogatottságnak örvend a Fidesz megmaradt szavazótáborában.
Közérdekű A Kisfaludy-pénzek több mint felét pályázat nélkül osztották ki Kapitány István szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:21
Súlyos visszaélések gyanúja miatt tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásainak átvilágítása után. A vizsgálat közel 23 ezer szerződést érintett, amelyek keretében összesen 475 milliárd forintot osztottak szét. A miniszter szerint a pénzek jelentős része szűk üzleti körökhöz került.
Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
Közérdekű A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:17
Magyar Péter a kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Közérdekű Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:10
Karácsony Gergely szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy nyitott egy budapesti olimpia megrendezésére, amennyiben az a városfejlesztést szolgálja és nyereséges tud lenni, emellett a fővárosi közbiztonság javítását sürgette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG