2p

A Tisza Párt elnöke közzétette a Nemzet Hangja eredményét.

A politikus legújabb Facebook-bejegyzésében számolt be arról, kedden lezárult a Nemzet Hangja szavazás második fordulója, megszülettek az eredmények, egyúttal pedig köszönetet is mondott a kitöltőknek.

A szavazáson a Tisza főleg gazdasági kérdésekről kérdezte a kitöltőket, a végeredmények pedig a következőképpen alakultak Magyar posztja szerint:

1. Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány 9 százalékra csökkentse a minimálbért keresők jövedelemadóját, és az átlagbér alatt kereső minden honfitársunknak jelentős adókedvezményt nyújtson?

98,23 százalék igen, 1,77 százalék nem

2. Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány megemelje a legalacsonyabb nyugdíjakat, duplájára növelje az időskori járadékot, és évi 200 ezer forintig támogatást nyújtson az időseknek?

98,29 százalék igen, 1,71 százalék nem

3. Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány már az 1 milliárd forint feletti vagyonokra is 1 százalékos vagyonadót vessen ki?

96,41 százalék igen, 3,59 százalék nem

4. Támogatja-e, hogy a Tisza-kormány jelentősen kibővítse a családi kedvezmények és juttatások körét?

90,81 százalék igen, 9,19 százalék nem

5. Egyetért azzal, hogy a Tisza-kormány független vizsgálatot indítson az elmúlt évtizedek gyermekbántalmazási ügyeinek feltárására, és ezzel párhuzamosan megerősítse a gyermekvédelmi rendszert?

99,86 százalék igen, 0,14 százalék nem

Magyar Péter teljes posztját itt olvashatja el:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orbán Viktor átülhet az államfői székbe?
Privátbankár.hu | 2025. december 11. 14:54
A választás utánra készül a miniszterelnök. 
Közérdekű Kormányinfó: egyelőre nincs írásos megállapodás az amerikai pénzügyi védőpajzsról
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 10:53
Voltaképpen ezt mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szerda reggeli Kormányinfón. 
Közérdekű Erősödik a Fidesz? Ennek a felmérésnek Orbán Viktor örülhetett
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 19:39
Megjelent a Závecz legújabb közvélemény-kutatásának eredménye. 
Közérdekű Ki nevet a végén? Itt a legújabb felmérés a Fidesz és a Tisza közti harcról
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 12:55
Így áll a küzdelem a választók kegyeiért.
Közérdekű Térképünkön megnézheti a Tisza Párt jelöltjeit
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 12:40
Nézegesse velünk a jelölteket.
Közérdekű Eltörlik az ingyenes parkolást Budapesten a két ünnep között
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 11:00
A két ünnep közötti munkanapokon is fizetős lesz a közterületi parkolás.
Közérdekű Semmiképp ne kattintson, ha SMS-t kap a Magyar Nemzeti Bank nevében
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 14:55
Bankszámla- és kártyaadatokat akarnak megszerezni azok a csalók, akik SMS-eket küldenek a Magyar Nemzeti Bankra jellemző színekkel és arculattal. A jegybank azonban figyelmeztet, ne dőljünk be a próbálkozásnak.
Közérdekű Itt az újabb árrésstop, csökkennek az árak?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 10:51
Hétfőtől újabb termékek árrését maximalizálták.
Közérdekű A dízelesek melegíthetnek a hétvégi kiruccanásra
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 11:15
Jelentős mértékben csökken szombaton a gázolaj nagykereskedelmi ára, de a benzin ára most nem változik.
Közérdekű Sorra jönnek a nagy cégek felajánlásai a hongkongi tragédia után
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 12:15
Megmozdult a kínai vállalati szféra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG