1p

Pártjának egyik önkéntese szabadosan bánt az adományokkal.

A Tisza Párt elnöke legújabb posztjában így fogalmazott,

a Tisza Párt nem kap egy fillér állami vagy külföldi támogatást sem, minden pártfinanszírozási jogszabályt szigorúan betartunk. Hiszünk az átláthatóság fontosságába is, ezért minden negyedévben elérhetővé tesszük a Tisza Párt pénzügyi beszámolóját is.

Mint írta, a párt emellett kiemelten figyel  arra, hogy körültekintően kezelje mind támogatóit, mind a támogatásokat. Kiemelte, ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalnak, akkor következetesen és azonnal megtesszük a szükséges lépéseket, ahogy azt egy konkrét ügyben meg kellett tenniük a tegnapi napon (csütörtökön). Bejelentette:

a Tisza Párt a hatóságokhoz fordult egy korábbi önkéntes ügyében, aki a gyanú szerint szabálytalanul járt el és a pártnak szánt támogatásból hárommillió forinttal nem tudott elszámolni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ilyen lesz az alakuló ülés napja, Magyar Péter közölte a menetrendet
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:07
A május 9-i alakuló ülés menetrendjéről osztott meg részleteket Magyar Péter.
Közérdekű Orosz és ukrán csapásokról is érkeztek hírek a háborúból
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 10:25
Orosz dróntámadás érte Ukrajna déli térségét vasárnapra virradóra, aminek következtében egy ember meghalt – közölték a helyi hatóságok.
Közérdekű Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 15:21
Gajdos Lászlót egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására kérte Magyar Péter.
Közérdekű Kiderült, milyen szerepet szán Radnai Márknak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 12:39
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztos lesz.
Közérdekű Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 11:56
A blokkolt összeg viszont csak töredéke a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Közérdekű Egy hét múlva alakul meg az új Országgyűlés, Magyar Péter fontos részleteket osztott meg
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:31
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja az alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, Magyar Péter a leendő miniszterelnök ismertette az aznapi programot.
Közérdekű Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:16
A gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére.
Közérdekű Megvan a névsor: ők ülnek be a Fidesz-frakcióba az új Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:15
Huszonöt, lemondás miatt megüresedett országos listás mandátum kiadásáról döntött pénteki online ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG