Itt a válasz, hogy miért próbál meg a kormány jogellenesen kitiltani a gyermekvédelmi intézményekből – kezdi posztját Magyar Péter, a csatolt képeket beszámolója szerint a Tiszadobi Gyermekvédelmi Központ egyik dolgozója küldte. Mint írta:
rohadó, szétvert helyiségek, lelakatolt hűtőszekrény. A kertkapun pedig egy fényes lánc és lakat látható, amit állítólag már az én távoltartásomra szereztek be.
Bejegyzésében a pártelnök felszólította Orbán Viktort, hogy utasítsa a belügyminisztert, hogy oldja fel kitiltását a gyermekvédelmi intézményekből. Magyar Péter emellett egy kéréssel is fordult a kormányfő felé, úgy fogalmazott:
Miniszterelnök úr, csatlakozzon hozzám, mutassuk be együtt a magyaroknak, hogy milyen körülmények között kénytelenek élni a súlyosan traumatizált kisgyerekek az önök kormányzásának 14. évében!
Magyar Péter teljes posztját itt olvashatja el:
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



