2p

Magyar Péter a 19 órai urnazárást követően tartott sajtótájékoztatót. Előtte egy bő fél órával még közösségi oldalán szavazásra buzdított és azt írta, hogy a „hatalom a végóráit éli, itt állunk a rendszerváltás kapujában. Lépjünk be rajta!”

Magyar Péter 19 óra után 30 perccel sajtótájékoztatón értékelte a reggel 6 óra óta tartó választást és fogalmazta meg várakozásait.

A Tisza Párt elnöke történelmi napnak nevezte április 12-ét. „Ahogy reméltük, sokmillió ember, 23 évvel azután, hogy népszavazás volt az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkról, újra történelmet írt” – fogalmazott. Majd Magyar Péter mindenkinek megköszönte, aki élt a szavazati jogával (bárkire is szavazott) és a demokrácia ünnepévé varázsolta a mai napot. Magyar szerint 6 millió felett is alakulhatott végül a szavazatot leadó állampolgárok száma. „Ez abszolút részvételi rekord, ami több dolgot is jelent.”

„A legfontosabb, hogy a döntő többség átérezte, ez mennyire fontos választás volt” – tette hozzá. Majd arról beszélt, hogy a Tiszánál is látták a friss kutatásokat. Ezek, és a részvételi adatok, valamint a belsős információk alapján optimisták a végeredménnyel kapcsolatban, óvatosan bizakodóak. „De nem közvélemény-kutatást szeretnénk és fogunk nyerni, hanem választást” – húzta alá.

Külön megköszönte a Tisza több mint 50 ezer önkéntesének a munkát. 20 ezren szavazatszámlálóként, több tízezren külső megfigyelőként voltak ma jelen Magyarország minden településén, a választások tisztasága felett őrködve.

Magyar Péter szerint több ezer bejelentés érkezett így is a Tiszához választási csalásokról, súlyosakról és kevésbé súlyosakról. A szükséges intézkedéseket megteszik, ha kell, feljelentést tesznek. A rendszerváltás után függetlenné váló nyomozóhatóságok és igazságszolgáltatás ezeket az eseteket kivizsgálják majd – fűzte hozzá.

Az látszik, hogy azokban a körzetekben, ahol 2022-ben és 2018-ban a Fidesz-KDNP az átlagot meghaladó szavazatot szerzett, ott most kisebb a növekmény, mint az ország többi részében. Ez Magyar szerint közvetett módon bebizonyítja, hogy akkor több szavazatot sikerült megvásárolnia a Fidesznek, mint most.

Az első érdemi eredmények fél óra, háromnegyed óra múlva érkezhetnek. Tóth Péter, a Tisza kampányfőnöke számol be a továbbiakról, aki kérdésekre is fog majd válaszolni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG