2p
És ez még nem minden: a magasabb hegyekben akár 50 centiméteres hóréteg is kialakulhat.
A behavazott Kékestető 2017. április 18-án. (Kép forrása: MTI Fotó, Komka Péter)

Az ország több pontjáról - köztük Budapestről, Biatorbágyról, Pilisvörösvárról, Somogyvárról, Pápáról, Kecskemétről, Szegedről - jeleztek havas esőt, illetve hóesést. A 300 méter feletti települések közül Sopron-Brennbergbányán, míg az alacsonyabban fekvők közül Szegeden is kialakult hólepel.

Az M1 tudósítója szerda délelőtt a Mátrából bejelentkezve elmondta: 15-20 centiméteres hó borítja a tájat. A térség főútjain is nehezíti a közlekedést a havazás, több helyen kidőlt fák, leszakadt faágak is akadályokat képeznek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében az ország nagy részén, középső és keleti területeken a nap folyamán várható jelentős mennyiségű eső, míg a dunántúli területeken a viharos szél veszélyére is figyelmeztetnek.

Jelenleg ezeken a területeken havazik az országban. (Forrás: OMSZ)

Az ország középső és keleti felén jelentős, 20-30 millimétert meghaladó csapadékra kell számítani. Az Északi-középhegység magasabb részein 50 milliméternél is több csapadék várható. A Tiszántúlon leginkább eső, másutt emellett havas eső, hó is egyaránt valószínű, a magasabban fekvő helyeken főként havazás várható.

A hó jellemzően - mint írták - "tapadó hó" lesz. Síkvidéken a lehulló hó olvadni fog, vagy elolvad, éjszaka viszont a Tiszántúl kivételével átmenetileg 1-7 centiméternyi hó megmaradhat. A Dunántúli-, és az Északi-középhegység vonulatain akár 30-50 centiméteres, a legmagasabb csúcsokon akár ezt meghaladó hóréteg is kialakulhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Iparkodnak a magyarok, hogy teljesítsék Brüsszel elvárását
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 12:12
A MOHU REpont visszaváltási rendszerében több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottunk vissza Magyarországon 2025-ben, ami a piacra dobott italcsomagolások csaknem 90 százaléka. A visszaváltópontok száma is jelentősen bővült, és az egy főre jutó visszaváltott palackok száma is nőtt az előző évhez képest. A REpontokon visszaváltott palackok hulladéka újra lesz hasznosítva, így megvalósul a körforgás. 2025-ben már megjelentek a boltokban az első olyan palackok is, amelyek alapanyaga a REpont automatákban visszaváltott palackokból készült. 
Közérdekű Így lehet majd levélben szavazni: megjelent a közlönyben az utasítás
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:31
Megjelent a szavazási levélcsomag személyes átvételére és leadására vonatkozó NVI-utasítás.
Közérdekű Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 10:55
Amikor utoljára 551 forint volt a benzin, ársapkát tettek rá, ennek több mint négy éve. 
Közérdekű Rejtélyes posztot tett ki Orbán Viktor, ez állhat a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 10:49
Valamire készül a miniszterelnök február 14-én. 
Közérdekű Minden, amit a rezsistopról tudni érdemes
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 09:17
Miközben az elmúlt napokban nagyjából tisztázódott, hogyan fogják a hidegebb időjárás miatti magasabb fogyasztást ellentételezni, azért számos kérdést felvet a kormány által bevezetett rezsistop.
Közérdekű Magyar Péter vagy Orbán Viktor nyer áprilisban? Így változott a közhangulat a napokban
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 08:29
Mindkét párt meg tudott szólítani valamennyi, eddig párt nélküli választót, így érdemben nem változott a Tisza és a Fidesz közötti különbség – írja a 21 Kutatóközpont mérésére hivatkozva a 24.hu.
Közérdekű Indul a visszaszámlálás: fontos hírt közölt a Nemzeti Választási Bizottság
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 08:12
Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
Közérdekű Így állnak az erőviszonyok 70 nappal a választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:29
Ahány közvélemény-kutató, annyi eredmény: míg a Publicus Intézet felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza továbbra is 8 százalékkal vezet a kormánypárt előtt, addig a Nézőpont Intézetnél Orbán Viktort továbbra is 11 százalékkal többen tartják alkalmasabb miniszterelnöknek, mint Magyar Pétert.
Közérdekű Sikerült a DK-nak: rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze hétfőre
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 08:01
A téli rezsiszámlák ügyében fontos javaslattal élnek.
Közérdekű Kitalálja, kik a kormány legvagyonosabb miniszterei?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:39
Itt vannak a friss vagyonnyilatkozatok érdekesebb részei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG