1p

Már nemcsak az egészségügyi dolgozók és a védekezésben részt vevő hallgatók utazhatnak ingyen a tömegközlekedésben.

A tegnap éjjel megjelent rendelet tovább bővíti a nemrég bevezetett utazási kedvezményre jogosultak körét, hiszen az egészségügyi dolgozók és a védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók mellett már

  • a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgozók,
  • a közigazgatási dolgozók,
  • a katonák és más honvédelmi feladatot ellátó személyek,
  • a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatalos állományába tartozók,
  • valamint más, a „ a veszályhelyzettel összefüggő, a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat ellátó” személyek is ingyen utazhatnak.

A rendelet a mai naptól érvényes, a kedvezmény igénybe vételéhez továbbra is a munkáltató által kiállított igazolásra van szükség, amely mintáját itt lehet megtalálni. A vasúti közlekedés esetében a kedvezmény a 2. kocsiosztályra szóló hely- és pótjegyekre vonatkozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Egyéni vállalkozó? A NAV üzent
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:41
Ezeket az adatokat beírják előre a bevallásba.
Közérdekű Magyar Péter reakciója: Orbán Viktor továbbra sem képes felelősséget vállalni
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:31
A leendő miniszterelnök távozó elődje azon bejelentésére írta ezt ki a Facebook-oldalára, hogy Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, de maradna a Fidesz elnöke.
Közérdekű Itt van Orbán Viktor nagy bejelentése: a parlamentbe nem ül be, de maradna a Fidesz elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 17:19
A Facebook-oldalán látható videójából az is kiderül, hogy a Fidesz jövő hétfőn megalakuló parlamenti frakcióját Gulyás Gergely vezeti majd.
Közérdekű Fontos bejelentésre készül Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:26
17 órakor várható a távozó kormányfő Facebook-posztja szerint.
Közérdekű Semjén Zsolt venné a kalapját
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 09:23
Lemondott a KDNP elnöki tisztéről, de nem fogadták el.
Közérdekű Vitézy Dávid lesz az új közlekedési miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:25
Vitézy Dávidot kérte fel közlekedési és beruházási miniszternek, Kátai-Németh Vilmost pedig szociális- és családügyi miniszternek Magyar Péter. A kijelölt miniszterelnök 14 órakor külön videóban jelenti be a TISZA-kormány oktatási miniszterét.
Közérdekű Újabb minisztereket jelent be pénteken Magyar Péter, eldől, kié lesz az oktatási tárca
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 19:07
Holnap jelenti be a leendő miniszterelnök, Magyar Péter a Tisza-kormány újabb minisztereit, köztük az oktatási minisztert.
Közérdekű Kiszámoltuk, hogyan adózhat majd a Tisza-kormány alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 15:30
Kétkulcsos, 4 millió forintig 9, efölött 20 százalékos, sávosan progresszív személyijövedelemadó-rendszerben gondolkozhat a megalakulás előtt álló Tisza-kormány. Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzés ugyanakkor számos kérdőjelet is meghagy a többi jövedelem adózását illetően. 
Közérdekű Kyiv Post: Ukrajna drónokkal támadta a Barátság kőolajvezeték szivattyúállomását
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 14:50
Röviddel azután, hogy Kijev helyreállította az orosz olajtól függő Szlovákia és Magyarország felé irányuló szállításokat a Barátság (Druzsba) vezetéken keresztül, ukrán drónok csütörtökön megtámadták a Druzsba kőolajszállítási hálózat egyik kulcsfontosságú, Oroszország területén található csomópontját, és tüzet okoztak – számolt be róla a Kyiv Post.
Közérdekű A nap képe: lazára vette a figurát Magyarország leendő miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 10:35
Magyar Péter az edzőteremben kezdte a napot.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG