2p

Január 1-től megszűnik a koronavirus.gov.hu, de most még meglepő adatot közöltek a kórházi kezelésre szorulók számáról.

Szokás szerint közölte az elmúlt hét napra vonatkozó koronavírus-statisztikákat a központi tájékoztató oldal. Az adatok az éppen aktuális járványhullám lassú levonulását mutatják, 13 571 főre csökkent az aktív fertőzöttek száma, új fertőzöttből is kevesebbet diagnosztizáltak, mint az előző hétnapos periódusban, 4397 új esetet találtak ugyanis.

A legnagyobb változás azonban a kórházban ápolt betegek számában következett be, ugyanis a múlt szerdán közölt 1044 főhöz képest most csupán 386-an szorulnak kórházi kezelésre. A változás szerencsére nem az elhunytak számának megugrásához köthető, ugyanis az elmúlt hét napban a kormányzati statisztikák szerint 56 beteg halt meg a koronavírus következtében.

Nem tódultak az emberek oltást felvenni, az adatok szerint 6 420 813 a beoltottak száma, ez csupán 113-mal több, mint a múlt heti adat, de ennél azért többen döntöttek úgy, hogy beadatnak maguknak egy negyedik adagot is az elérhető vakcinák valamelyikéből, a negyedik oltásukat felvevők száma közel 3 ezer fővel lett magasabb.

A heti adatok mellett azt is a közvélemény tudomására hozta kormányzati tájékoztató oldal, hogy ez volt az utolsó ilyen közleményük, ugyanis január 1-jétől megszűnik a koronavirus.gov.hu portál, és ezentúl az MTI-n keresztül közlik majd a járvánnyal kapcsolatos hivatalos adatokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG