2p

Bár a beoltottak száma alig 14 ezerrel emelkedett az elmúlt 24 órában, a második dózist felvevők száma kiugró mértékben emelkedett. 

Az Operatív Törzs napi jelentése szerint a beoltottak száma 5 040 222 fő, közülük 3 196 604 fő már a második oltását is megkapta. Az oltottak összlétszáma csupán 13 693-mal emelkedett, ám ezúttal is a részletekből derül ki, hogy ez nem jelenti az oltási tempó lassulását. A második oltásukat felvevők száma ugyanis egészen kiugró mértékben, 123 664-gyel emelkedett. Vagyis ennyien kerültek közelebb a teljes koronavírus elleni védettséghez. 

A többi, hagyományosan közölt járványügyi statisztika is a járványhelyzet további javulásáról árulkodik. 213 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 723 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 41 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 622 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 675 082 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 98 019 főre csökkent. Ezzel hosszú idő után ismét 100 ezer alá került az aktívak száma Magyarországon, legutóbb ezen a szinten a harmadik hullám kezdetén, március legelső napjaiban járt az adat.

1373 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 148-an vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. A magyar lakosság 52 százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós 35 százalékos átlaggal. A regisztráltak száma 5 millió 180 ezer fő és 90 százalékuk már meg is kapta az oltást. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
Közérdekű Bérjegyzékek és szerződések is: 15 millió fájl került ki a Mediaworks rendszereiből
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:04
Adatlopás útján szerezte meg majd publikálta ezeket egy erre szakosodott szervezet.
Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG