2p

Félrevezetésre hivatoznak.

Az ORFK a police.hu honlapon emlékeztetett, a Budapest Főváros Önkormányzata által szervezett „Budapesti Büszkeség – Budapest Pride”-nak elnevezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság – mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a gyülekezési törvényben tilalmazott gyűlés megtartására irányult – határozattal megtiltotta. A határozatot a törvényeknek megfelelően a rendőrség eljuttatta a szervezőkhöz, akik így tudomást szereztek arról, hogy a gyűlés megtartása jogellenes. Mivel a határozatot a szervezők a bíróságon nem támadták meg, így az jogerőre emelkedett – áll a közleményben.

Nincs bírság

A rendőrség indoklása szerint a szervezők a hatósággal nem kezdeményeztek egyeztetést, és – noha a tiltásról tudomásuk volt – ezzel ellentétes kommunikációt folytattak: az embereket a gyűlésre hívták, azt állítva, hogy az nem jogellenes. A hivatalos indoklás szerint mivel „az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen.” Hozzátették,

 a fentiekre tekintettel, a résztvevőkkel szemben a rendőrség nem indít eljárást.

Címkék: Közérdekű

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Immár tény: ennyi lesz a minimálbér és a garantált bérminimum 2026-ban
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 10:12
Ez is benne van a legfrissebb, kedden késő este megjelent Magyar Közlönyben.
Közérdekű Új program indul az egyetemisták számára
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:35
Ezt Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint fiatalokért felelős államtitkára jelentette be.
Közérdekű Érkezik a dupla családi adókedvezmény, mutatjuk, hogyan
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:30
A 2025 év eleji összeghez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: 2026. január 1-től egy gyerek után már havonta nettó 20 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak. A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után jövőre pedig már havi nettó 20 ezer forint kedvezmény vehető igénybe.
Közérdekű Ezt érte el a hétfői kamionos tüntetés, megszólalt a főszervező
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:15
Orosz Tibor Facebook oldalán értékelte a megmozdulást és annak eredményeit.
Közérdekű Az év legsötétebb napja után jön a fordulat
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 11:05
December 21-e a téli napforduló napja, vagyis ezen a napon a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka.
Közérdekű Magyar Péter vagy Orbán Viktor? Megvan, ezúttal kinek a javára billent a mérleg
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 08:20
Új közvélemény-kutatás adatai érkeztek. 
Közérdekű Tavasztól még jobban felpezsdül a Budapest-Peking vonal
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 11:45
Szijjártó Péter bejelentése szerint az Air China tavasztól a jelenlegi heti négy helyett naponta indít járatot Budapest és Peking között.
Közérdekű Magyar halottja is van az ausztrál terrortámadásnak
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 10:40
Összesen 15 ember vesztette életét a vasárnapi merényletben.
Közérdekű Tartja az előnyét a Tisza a Fidesz előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 10:00
Az IDEA Intézet december elején lezárt, országos reprezentatív felmérése szerint december elején továbbra is a felnőttek bő harmada szavazott volna a Tisza Pártra egy „most vasárnap” sorra kerülő parlamenti választáson, miközben a Fidesz-KDNP-t több mint egynegyedük támogatta volna.
Közérdekű Síelni menne? Ennyiért köthet most biztosítást
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 09:45
Az idei szezonban naponta és személyenként átlagosan 870 forint körül alakul a síbiztosítás díja, ami mintegy 3 százalékkal haladja majd meg az előző szezon 845 forintos átlagát – jelzi előre az Insura.hu az aktuális utasbiztosítási módozatok és az eddigi, előzetesen megkötött szerződések ismeretében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG