2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Húsz beteg meghalt, 1183 új fertőzöttet találtak és 71-en vannak lélegeztetőn. 

A hétvégi összesített adatok azt jelzik, hogy felgyorsulóban van a 4. hullám és egyelőre nem látszik, hogy mikor lassulhat le. Múlt pénteken az azt megelőző napra vonatkozóan 6 halálesetet jelentettek, most az elmúlt háromnapi összesítés szerint 20, többségében idős, krónikus beteg halt meg, így az elhunytak száma 30 171 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 783 167 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 923 fő. 478 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 71-en vannak lélegeztetőgépen - közölte az állami tájékoztató portál.

A beoltottak száma 5 879 178, közülük 5 630 587 fő már a második oltását is megkapta, 714 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három napban 1183 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 261 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

Az átoltottság további növelése és a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyásának megelőzése érdekében az internetes időpontfoglalóban a határidőn túli, valamilyen oknál fogva elmaradt második oltásokra is lehet már időpontot foglalni. Tehát így az is könnyen be tudja pótolni a második oltását, akinek már korábban fel kellett volna vennie azt, de elmulasztotta.  Számukra az időpontfoglaló ugyanazt a vakcinát  ajánlja fel, amellyel az első oltás is történt.

Az Országgyűlés várhatóan ma fogadhatja el a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet, 2022. január 1-jéig történő meghosszabbításáról szóló javaslatot. Erre azért van szükség, mert a járvány továbbra is jelen van, a delta vírusmutáns hazánkban is terjed, a sikeres védekezés érdekében a gyors cselekvőképességet továbbra is fenn kell tartani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Senki ne dőljön be ennek a választási álhírnek
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:45
Szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében, melyben a lakcímkártyájuk „bizonytalan státuszával” riogatják a címzetteket. 
Közérdekű Reuters: 16 év alatt először szembesül az Orbán-kormány kiélezett választásokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:31
A Reuters összegezte Orbán Viktor 16 éves kormányzását, mint írják, ez idő alatt Magyarország politikai rendszere centralizáltabbá, társadalompolitikája konzervatívabbá, külpolitikája pedig a keleti és nyugati érdekek közötti egyensúlykeresés irányába mozdult el. A mostani választás tétje így nemcsak a kormányváltás lehetősége, hanem az elmúlt másfél évtized politikai irányának megítélése is. Sajtószemle.
Közérdekű Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:00
Felkerült a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjára az NB I-es csapat mögött álló kft. és az alapítvány 2025-ről szóló éves beszámolója.
Közérdekű Magyar Péter is reagált a Medián legújabb mandátumbecslésére
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 15:01
A közvélemény-kutató a Tisza kétharmados győzelmét jelzi előre.
Közérdekű Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:12
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók és a biztos szavazók között 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben.
Közérdekű Választás 2026: 151 ezren már voksoltak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:59
Már több mint 151 ezer levélszavazatot leadtak az országgyűlési választásra, ebből, az eddig ellenőrzöttek közül, több mint 28 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddi adataiból.
Közérdekű Durvul a helyzet Iránban, 800 forinthoz közelít a gázolaj átlagára a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:02
18 forinttal emelkedik a héten a gázolaj, és 3 forinttal a benzin ára. A védett árakat ez nem érinti. 
Közérdekű Ki lenne jobb vezető az ország élén? Válaszoltak a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 11:25
Magyar Péter 41-38-ra vezet Orbán Viktorral szemben a Republikon friss felmérése szerint. 
Közérdekű Már minden kilencedik adófizető véglegesítette az szja-bevallását
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:03
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget – hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
Közérdekű Érkezik az amerikai alelnök, jönnek a lezárások, nézze meg, nem parkol-e rossz helyen
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:48
Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG