2p

A Tisza Párthoz közel álló vállalkozó rögzítette.

A hvg.hu cikke szerint Hanzel Henrik, a Tisza Párthoz közel álló vállalkozó készítette azt a hangfelvételt, amelyen – Magyar Péter állítása szerint – Vogel Evelin arról beszél, hogy 30 millió forintot kér a hallgatásáért cserébe. 

Mint írták, a vállalkozó Facebook-oldalán a következő kommentárral tette közzé a felvételt:

sajnálom, hogy meg kell osztanom ezt a felvételt, de nem maradt más lehetőségem. Azért muszáj ezt meglépnem, mert nem hagyhatom tönkre tenni több millió magyar ember álmát. 

A cikk szerint az üzletember posztjában azt a Magyar Péter által vasárnap bemutatott hangfelvételt osztotta meg, amely állításuk szerint azt bizonyíthatja: Vogel Evelin, a Tisza Párt elnökének volt barátnője 11 órányi hangfelvételt készített Magyar Péterről, és 30 millió forintot kért azért cserébe, hogy ezt ne használja fel a politikus ellen.

A Tisza Párt a hvg.hu megkeresésére egyébként nem tagadta, hogy valóban Hanzel Henrik készítette a hanganyagot. Az üzletember a Dallas benzinkút-hálózat tulajdonosaként vált ismertté. Karrierje judósként indult, majd üzletemberként tevékenykedett, a céginformációk szerint több vállalat is köthető hozzá. A Tisza Párt rendezvényein rendszeresen feltűnik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Veszélyes játék kezdődhet: gépesítené a kuruzslást egy amerikai politikus
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 11:55
Az Egyesült Államok Kongresszusának egyik képviselője úgy gondolja, némi megkötöttség mellett lehetővé kellene tenni, hogy a mesterséges intelligencia orvosi recepteket írjon fel a betegeknek.
Közérdekű Gyönyörű kép fogadja, ha kedden begördül egy benzinkútra
Privátbankár.hu | 2025. január 27. 11:53
A benzin és a gázolaj is tovább olcsóbbodik.
Közérdekű Hatalmas összeget kért Brüsszeltől a fideszes politikus
Privátbankár.hu | 2025. január 24. 14:25
Pénz, pénz, pénzecske?
Közérdekű Újabb tűz lobbant fel Los Angeles közelében
Privátbankár.hu | 2025. január 23. 13:49
Újabb tűz ütött ki szerdán Los Angelestől északra, amely mindössze néhány óra alatt mintegy 3800 hektárt perzselt fel.
Közérdekű Csütörtökön megtudjuk, mit főzött ki Indiában Orbán Viktor?
Privátbankár.hu | 2025. január 22. 13:34
Kormányinfó lesz csütörtök délelőtt, kérdésekkel készülünk, de számíthatunk nagy bejelentésekre is?
Közérdekű Magyar Péter nagy bejelentést tett, itt az időpont!
Privátbankár.hu | 2025. január 20. 20:20
A miniszterelnök büntetőjogi felelősségáről is beszélt Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. 
Közérdekű Orbán Viktor támadásba lendült, komoly fenyegetést küldött
Privátbankár.hu | 2025. január 20. 12:46
Orbán Viktor szerint Brüsszelt markában tartja egy oligarcha. 
Közérdekű Akár 2025 végéig az amerikai szankciós listán maradhat Rogán Antal?
Privátbankár.hu | 2025. január 16. 07:23
Erre lehet következtetni Gulyás Gergely kijelentéséből.
Közérdekű Vadai Ágnes kitiltása: így szavazták ki a DK-st a fideszesek
Privátbankár.hu | 2025. január 15. 10:49
A DK frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy miért nem vehetett részt kedden a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén, ahol kérdéseket szeretett volna feltenni.
Közérdekű Íme az új ügyfélkapus módszer
Privátbankár.hu | 2025. január 14. 07:02
Az e-mail is járható út. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG