2p
Nagyon hideg nem lesz, viszont sokszor kell esőre, záporra számítani.
Májusfa állítása Egyházasdengelegen (Kép forrása: MTI Fotó, H. Szabó Sándor)

Ma borongós időre készülhetünk esővel, záporokkal, néhol zivatar is kialakulhat.  Estig a Tiszántúlon csak néhol, másutt többfelé kell számítani csapadékra, helyenként kiadósabb mennyiség is hullhat. A Dunántúlon az északnyugati, az Alföldön a déli-délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős lökések. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, nyugaton 10 fok alatti, az Alföld nagy részén 23-25 fok körüli maximumokat mérhetünk.

Az Időkép.hu előrejelzése szerint szombaton keleten alakulhat még ki kisebb eső, egy-egy zápor, nyugaton szakadozottabb lesz a felhőzet. Főként a Dunántúlon erősödhet meg az északnyugati szél. Nyugaton hideg, keleten enyhe reggelre számíthatunk, napközben pedig 11-17 fok valószínű.

Vasárnap az északkeleti megyékben ismét kialakulhat eső, zápor, a Dunántúlon viszont hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Keleten élénk, helyenként erős lesz az északias szél. Délutánra 12-17 fok közé melegszik a levegő.

Hétfőn nyugaton több, keleten kevesebb napsütés ígérkezik, csapadék már nem valószínű. Helyenként feltámad a délies szél. Délen, délkeleten már 20 fok is lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 20:28
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
Közérdekű Eldőlt kedden egy újabb fontos kérdés a Fideszben
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:05
 Bóka János lett a frakcióvezető. 
Közérdekű A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:08
A július 20-ai távozását követően egy vízpartról posztolt a volt köztársasági elnök.
Közérdekű Videóval reagált Magyar Péter – ezt mondta Polgár Judit jelöléséről
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:01
A miniszterelnök már az eddiginél is nagyobb tiszteletet érez.
Közérdekű Sulyok Tamás aláírta: hétfőtől új köztársasági elnöke lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 19:51
Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amivel megszűnik köztársasági elnöki mandátuma.
Közérdekű Nagy bejelentés Ruszin-Szendi Romulusztól, a honvédség állományát érinti
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 16:45
Megjelent az a jogszabály, amely megteremti a jogi alapját annak, hogy a honvédség visszavehesse azokat a katonákat, akiket korábban „fiatalítás” címén eltávolítottak – közölte a honvédelmi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Közérdekű Jön az utolsó előtti meccs a vb-n, nem túl kedvező előjelekkel
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 15:44
Ma este Franciaország Anglia ellen lép pályára a világbajnokság bronzmérkőzésén, de az eddigi nyilatkozatok nem a játékosok magas motiváltságáról szólnak.
Közérdekű Támogatná a választási korhatár csökkentését Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:10
Magyar Péter közösségi oldalán arról írt, hogy szólnak érvek a választási korhatár 16 évre csökkentése mellett.
Közérdekű Megkezdődhet az áldatlan állapotok felszámolása Rákosrendezőn
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 10:10
Megállapodott a MÁV a Fővárosi Önkormányzattal a rákosrendezői munkáslakásokról, ahová önkényes lakásfoglalók költöztek be, a környéken pedig súlyos közbiztonsági problémák alakultak ki.
Közérdekű Kritikus a rendőrhiány, így reagál a Belügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 09:10
Életpályamodellel, a bérek rendezésével és visszaszereléssel oldaná meg a Belügyminisztérium az országos rendőrhiányt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG