3p

A majdnem 400 cégből álló birodalmat irányító Mészáros Lőrinc szerint minden munkáért meg kell dolgozni, azokat nem osztogatják csak úgy. Az üzletember beszélt a terjeszkedési terveiről és Orbán Viktor miniszterelnökről is. 

Mindketten sokat dolgozunk, de így is relatíve intenzív a kapcsolatunk -

- egyebek mellett ezt mondta az Indexnek adott interjújában Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó arra a kérdésre, milyen viszonyban van Orbán Viktor miniszterelnökkel. Hozzátette: "Napokig tudnánakk beszélni sportról, futballról, „közös gyermekünkről”, a Puskás Akadémiáról. Persze ugyanígy téma a család, a gyerekek, szóba kerül a politika is, megpróbálunk együtt ebédelni, ha van időnk. Nem egyszerű összehozni, mert rengeteg elfoglaltságom van nekem is, neki még több."

Kikérte magának az osztogatást
Kikérte magának az osztogatást
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mészáros Lőrinc szerint "a kapcsolatunk barátság, ami a bizalmon alapszik, de külön úton járunk, hiszen a miniszterelnök úr 1989 óta politikus, én pedig 1992 óta vagyok vállalkozó". A vállalkozók közölte, hogy a gazdasági fejlődése nem két nap alatt történt meg, hanem az elmúlt 32 év munkájával jutott el idáig. Azt mondta, hogy a vállalkozói világ minden lépcsőfokát megjárta, volt kis-, közép- és nagyvállalkozó is. "Ebben voltak jobb és kevésbé jó időszakok, de napról napra mindent annak rendeltem alá, hogy mindig legalább egy lépéssel előrébb tudjak jutni az utamon" - fogalmazott. 

A Mészáros Csoporthoz tartozó közel 400 vállakozás működéséről egyebek mellett azt mondta, ahogy nő a vállalkozás, egy tulajdonosnak úgy van egyre kevesebb ideje, energiája mikroszinten belemenni részletekbe. "Ma már a Mészáros Csoportban én sem tudok az operatív irányítással foglalkozni, az a menedzserek dolga, akiknek ez a kisujjukban van. Kiváló menedzsereket foglalkoztatunk, fantasztikus munkát végeznek. Nekem a stratégiát kell velük átbeszélni, egy tulajdonosnak az a szerepe, hogy kiadja az éves tervet, és utána elszámoltassa a menedzsereket, hogyan teljesítettek az árbevétel, az eredményesség tekintetében" - fogalmazott. 

Beszélt arról is, hogy a cégcsoport fejlődése az országhatárokon belül már korlátozott, ezért stratégiai cél a külföldi terjeszkedés, jellemzően azokban az iparágakban, amelyekben idehaza is erősek. Ilyen terület a mezőgazdaság, a cementipar, a szállodaipar. 

Szerinte az egy ultraliberális, már-már kommunista jelmondat, hogy a magyar vállakozók csak úgy megkapják a munkákat. "Nem igaz, ezt kikérem magamnak, de kikérem minden magyar vállalkozó nevében" - mondta. Ezt tévhitnek, viccnek tartja. Mészáros úgy látja, a világ nem úgy működik, hogy van egy joystick és azzal állítgatják a pénzcsapot, hogy ki mennyit kap. A megrendelésekért meg kell dolgozni. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG