2p
A főpolgármester szerint ez nem olyan egyszerű kérdés.
Az Erzsébet híd és a Szabadság híd a szmogban 2017. január 22-én. (Kép forrása: MTI Fotó: Mohai Balázs)

Mint ahogy korábban írtunk, hétfő reggel 6 órától Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek a forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0; 1; 2; 3; 4 szerepel, vagy amelyek a forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

Tarlós István főpolgármester hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta. remélhetőleg csütörtökön enyhíteni lehet a magas szállópor-koncentráció miatt Budapest közigazgatási területére elrendelt közlekedési korlátozáson.

A meteorológiai szolgálat szerdára szelet jelez előre, így remélhető, hogy szerdától vagy csütörtöktől inkább enyhül, mintsem súlyosbodna a helyzet - mondta Tarlós István, megjegyezve, hogy a jelenlegi, nem túl nagy gyakorisággal bevezetett fővárosi intézkedés is már elég súlyos, hiszen ilyenkor bizonyos gépjárművek nem közlekedhetnek a fővárosban.

Budapest aktuális szmogtérképe. Kép forrása: Időkép.hu.

Miért nem ingyenes a tömegközlekedés?

Kitért arra is, ilyenkor felmerülnek olyan kérdések is, hogy akkor ezeken a napokon miért nem ingyenes a budapesti tömegközlekedés. Ez nem olyan egyszerű kérdés - mondta Tarlós István, hozzátéve: a szmogriadót a főpolgármesternek kell elrendelnie, az ingyenességről már nem neki egyedül, hanem a Fővárosi Közgyűlésnek kellene dönteni.

A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy ilyenkor nem lehet ingyenesen utazni a MÁV és a Volán járatain sem, tehát nem feltétlenül alátámasztható ez az ingyenesség sem. Az intézkedést törvény szabályozza, és ilyenkor, szmog esetén sok ember egészsége forog kockán. Tarlós István azt mondta, hogy talán - az előrejelzések alapján - csütörtökön már enyhíteni lehet az intézkedéseken.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ezúttal borult a megszokott eredmény a Csúcs Kupán
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:45
Az Üzletemberek csapata nem mindennapi izgalmak közepette nyerte meg a kupát, az Országgyűlés csapatát megelőzve.
Közérdekű Holnaptól tilos lesz használni a power bankot ezeken a repülőgépeken
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:26
Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten.
Közérdekű Kiderült, érdemes-e holnapig várni a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 11:43
A nagykerárak nem változnak ma. 
Közérdekű Komoly pakkot kapunk – nagyot változik az életünk októbertől
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 10:47
Számos változást hoz az új hónap.
Közérdekű Figyelmeztet a NAV: fontos határidők járnak le ma
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 08:27
Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni. Mindkét határidő jogvesztő – figyelmeztetett a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV).
Közérdekű Nem menekülhet: bíróság elé kell állnia a szerb miniszternek az újvidéki tragédia miatt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 07:25
November 17-re tűzték ki Goran Vesic volt szerb építésügyi miniszter meghallgatását az újvidéki vasútállomás előtetőjének felújítása során történt visszaélésekkel összefüggésben.
Közérdekű Megvan a nemzeti konzultáció utolsó kérdése is
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 27. 12:32
Szombaton kiderült az ötödik kérdés is, amit a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Hidvéghi Balázs ismertetett.
Közérdekű Az Európai Parlament nem adja ki Magyar Péter mentelmi jogát
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 11:59
Az EUrologus egy olasz EP-képviselőtől úgy értesült, hogy az Európai Parlament jogi bizottsága sem Magyar Péter, sem Ilaria Salis, sem pedig Dobrev Klára mentelmi jogát nem javasolja kiadni.
Közérdekű Meglepetés-eredmények születtek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 09:28
Vasárnap a nyolcadik Laver Kupán, San Francisco-ban a Team World már 9-3-ra vezetett a Team Europe ellen. Az európai tenisz csapatnak ekkor már csak az adott esélyt, hogy a verseny harmadik napján 3 pont jár a győztes meccsekért. Budapesten ugyanezen a napon rendezték meg  a Tisztelt Ász! tenisztornát, közéleti személyek részvételével.
Közérdekű Francia játékos nyerte az idei Aranylabdát
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 06:32
A Paris Saint-Germain és a francia válogatott sztárja, Ousmane Dembélé nyerte meg az idei férfi Aranylabdát. A nőknél a spanyol Aitana Bonmatí győzött, immár harmadszor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG