2p

Kevés új fertőzöttet azonosítottak idehaza az elmúlt 24 órában, de ebben vélhetően nagy szerepe volt annak is, hogy nagyon kevés tesztet is végeztek.

Az Operatív Törzs tájékoztatása szerint 1370 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 246 689 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az alacsonyabb detektált esetszám összefüggésben lehet az elvégzett tesztek alacsony számával is. Mindössze 4556 mintavétel történt az elmúlt nap, ami azt jelenti, hogy azok harmada lett pozitív.

Elhunyt 151 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 38 894 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 091 017 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 116 778 főre csökkent. 4019 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 374-en vannak lélegeztetőgépen. 

A beoltottak száma 6 252 653 fő, közülük 5 968 354 fő már a második, 3 153 470 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.

Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed, ezért továbbra is az oltás felvételére kérik az oltatlanokat és a megerősítő oltás felvételére a négy hónapnál régebben oltottakat. Eddig 58 ezer 5-11 éves gyermeket regisztráltak a szülők oltásra, és 37 ezer gyermek már fel is vette azt. Az ünnepek alatt is van lehetőség oltásra időpontfoglalással.

A kórházi oltópontok nyitvatartása az ünnepek alatt:

  • December 27-30.  8-18 óra között 
  • December 31.  péntek 8-16 óra között
  • Január 1. szombat 8-16 óra között

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Orosz és ukrán csapásokról is érkeztek hírek a háborúból
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 10:25
Orosz dróntámadás érte Ukrajna déli térségét vasárnapra virradóra, aminek következtében egy ember meghalt – közölték a helyi hatóságok.
Közérdekű Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 15:21
Gajdos Lászlót egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására kérte Magyar Péter.
Közérdekű Kiderült, milyen szerepet szán Radnai Márknak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 12:39
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztos lesz.
Közérdekű Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 11:56
A blokkolt összeg viszont csak töredéke a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Közérdekű Egy hét múlva alakul meg az új Országgyűlés, Magyar Péter fontos részleteket osztott meg
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:31
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja az alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, Magyar Péter a leendő miniszterelnök ismertette az aznapi programot.
Közérdekű Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:16
A gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére.
Közérdekű Megvan a névsor: ők ülnek be a Fidesz-frakcióba az új Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:15
Huszonöt, lemondás miatt megüresedett országos listás mandátum kiadásáról döntött pénteki online ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
Közérdekű Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:12
Újabb bejelentést tett Magyar Péter, sógora és húga miatt is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG