1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kábeleket tépett le a szél, még dolgoznak a szolgáltatók.

Ahogy arról korábban írtunk, letarolta az országot a vörös riasztású vihar, az áramszolgáltatók még most is folyamatosan dolgoznak a vihar utáni helyreállításon. Az E.on szakemberei a középfeszültségű hálózaton keletkezett hibákat mostanra az egész országban elhárították, az Elmű-ÉMÁSZ területén szintén orvosolták a kimaradásokat. A nagyobb kárt szenvedett helyeken a DÉMÁSZ aggregátorral biztosítja az áramellátást.

Varga Ivett, az E.on Energiaszolgáltató Kft. sajtóreferense elmondta: Hőgyészen, Szakályban, Decsen, Pörbölyön, Pakson, Szedresben és Tolnán csaknem 1300 fogyasztási helyen eltört villanyoszlopok, vezetékekre dőlt fák okoztak áramkimaradást. Ezeknek a zömét már javították, már csak egy-egy háztartást érint a kimaradás. Ugyanakkor a problémák elhárítása még nem zárult le, a vihar elvonulta után ugyanis még okozhatnak meggyengült, és később letörő ágak, kidőlő fák áramkimaradást, ezeket figyelik a szakemberek és szükség esetén orvosolják a károkat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Holnaptól mínusz 20 fok is lehet
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 14:43
Vasárnap estétől jön az erős lehűlés, akár -15, -20 Celsius-fok várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton az MTI-vel.
Közérdekű Pénzt kapnak a települések az utak fejlesztésére
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 13:47
A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja.
Közérdekű Vigyázzon: sok magyar városban veszélyesen szennyezett most a levegő
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 12:59
Tovább romlott és több városban is veszélyes a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.  
Közérdekű Szavazzon, mi legyen a Honvéd új neve!
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:21
Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről.
Közérdekű Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 10:55
Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.  
Közérdekű Rossz hír az autósoknak: jön a drágulás a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 12:01
Szerdától bruttó 3 forinttal emelkedik a benzin nagykereskedelmi ára. 
Közérdekű Megvan a hivatalos dátum: ekkor lesznek a választások Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 11:51
Április 12-én lesznek a választások.
Közérdekű Késésekre, járattörlésre figyelmeztet a Budapest Airport
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 10:55
Az ónos eső és a havazás miatt késések és járattörlések is előfordulhatnak. 
Közérdekű Támad a tél: újabb riasztásokat adtak ki
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 06:44
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok szerint továbbra is Győr-Moson-Sopron vármegyében a legrosszabb a helyzet, ugyanakkor Vas és Zala vármegyére megszüntették a riasztást.
Közérdekű Venezuela után: ilyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 11:15
Ugyanannyiért, mint ma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG