2p

A 65 pluszosok 15 százaléka még nincs beoltva, ezen szeretne változtatni a kormány, mondta Orbán Viktor.

Miután Orbán Viktor a Kossuth rádióban bejelentette, hogy augusztus 1-től kérhető lesz a harmadik koronavírus elleni oltás, külön szólt a 65 évnél idősebbekről. Ennél a korcsoportnál 85 százalékos az átoltottság, de a fennmaradó 15 százalékot is szeretnék rábírni az oltásra, ezért kampányt indítanak. "Személyesen fogjuk felkeresni az érintett időseket, a háziorvosok, a rezidensek és más egészségügyiek fogják elvégezni ezt a munkát" - mondta.  

A 16-18 éveseknél 45 százalékos az átoltottság, ezt jónak tartotta. A 12-15 éveseknél mindössze 13-14 százaléknál tartunk, ezért az iskolakezdés előtti két napon az iskolákban lehetővé teszik, hogy megkapják az első oltást a diákok.

A 4. hullámmal összefüggésben azt mondta: még nem gondolkodnak beutazási korlátozáson, viszont arra kérte a honfitársait, hogy

"csak az utazzon most külföldre nyaralni, aki már két oltást kapott."

Feltűnően szókimondó volt a Sinopharm és más keleti vakcinák kritikusairól szólva. Azt állította, hogy "vannak eszement orvosok, álorvosok, ők a legveszélyesebbek, mert bizonytalanságot okoznak. Ráadásul vannak habókos miniszterelnökök is Európában, akik szintén kárt okoznak". 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
Közérdekű Ismét kevesebben lettünk, de legalább javult a fontos mutató
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:45
Az előzetes adatok szerint 2026 márciusában 5752 gyermek született, és 10 393 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 15 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG