4p

A csapat közlése szerint hivatali elfoglaltság miatt.

Szokatlan látvánnyal szembesült, aki szerdán odakapcsolt az operatív törzs sajtótájékoztatójára. A megszokott Müller Cecília-Kiss Róbert-Gál Kristóf felállás helyett azt láthattuk, hogy egy új arc foglalta el a tiszti főorvos helyét a mikrofonnál. Gál azzal magyarázta a váltást, hogy Müller hivatali elfoglaltság miatt kellett, hogy kihagyja a mai szeánszot. Helyére Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője ugrott be. Galgóczi habitusa a látottak alapján nagyon más, mint a lassú tempóban mesélő Mülleré, így a mai sajtótájékoztató nagyon rövidre és pattogósra sikeredett, és hiányoztak belőle a Müller-féle intelmek is. Ebbe bejátszhatott az is, hogy az osztályvezető láthatóan izgult ebben az új szerepben.

Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője az október 21-i operatív törzs sajtótájékoztatón. (Forrás: Magyarország Kormányának Facebook-oldala)
Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője az október 21-i operatív törzs sajtótájékoztatón. (Forrás: Magyarország Kormányának Facebook-oldala)

Bár az operatív törzs sajtótájékoztatóin ritkán hangzik el olyasmi, ami már korábban ne lett volna ismert, a mai adás különösen híján volt az új információknak, feltűnő volt például, hogy említést sem érdemelt az, hogy a mára elhunyt 48 fő újabb napi áldozatszám-csúcsot jelent, pedig ezúttal nem is egy-két, hanem tíz fővel haltak meg többen 24 órán belül a koronavírussal összefüggésben az országban, mint a korábbi leggyászosabb napon - azaz egy nappal korábban.

A reggel közölt statisztika átismétlése ma sem maradt el: 48 új áldozatot regisztráltak tehát, ezzel összesen már 1259-en haltak bele a vírusba az országban, 1423 új fertőzöttet találtak, így a vírus tavaszi megjelenése óta Magyarországon már összesen 50 180 fertőzöttet regisztráltak, melyből most 34 016 az aktív eset. 2023 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 201-en vannak lélegeztetőgépen.

Galgóczi elmondta, hogy a járvány kezdete óta elhunytak 6 százalékának nem volt krónikus alapbetegsége, mindenki másnak igen. Az oztályvezető azt is közölte, hogy az országban az idei összhalálozás nem nagyobb, mint "az elmúlt 10 évben összességében." Galgóczi ezután felhívta a figyelmet arra, hogy itt az influenza-szezon, de idén mindenkinek ingyenes az oltóanyag, így azt javasolta, hogy mindenki éljen is a lehetőséggel, és oltassa be magát. Még megnyugtatott mindenkit, hogy mind a három- mind a négykomponensű vakcina hatásos.

Kiss Róbert rendőr alezredes percei következtek. Ő elárulta, hogy a megelőző 24 órában 26 rendőri intézkedés történt az országban a koronavírussal összefüggésben. Tömegközlekedési eszközökön 16-szor kellett lépniük a maszk helytelen viselése vagy hiánya miatt, ebből egy helyszíni bírság született, a többi szituáció megállt figyelmeztetésnél. A boltokban 10-szer kellett mozdulniuk, itt mind figyelmeztetés volt ezúttal. A tranzitálók 29 esetben késztették cselekvésre a rendőröket, ebből 28 helyszíni bírság és 1 szabálysértési feljelentés született. Tegnap 10 155 alkalommal ellenőriztek hatósági házi karanténokat, 4283 újat rendeltek el, 418-szor az országba beutazókkal szemben. Jelenleg összesen 25 203 hatósági házi karantén van érvényben az országban.

Sajtós kérdések:

  • Magyarországról korlátozás nélkül lehet Ausztriába menni, de mi várja az onnan hazatérőket? Egészségügyi vizsgálat és házi karantén - utóbbi két negatív koronavírus-teszttel kiváltható.
  • Milyen maszkviselési szabályok vonatkoznak az egészségügyi dolgozókra? Mindenkinek kötelező a sebészi maszk, speciális védőmaszk azoknak kell, akik koronavírus szempontjából magas kockázatú egészségügyi ellátást végeznek, illetve konkrét koronás betegekkel foglalkoznak.
  • Müller Cecília azt tanácsolta, hogy ne menjünk tömegrendezvényekre. Tényleg ne? Tényleg ne, mert ott nagyon nehéz betartani a távolságtartási szabályokat.
  • A fertőzöttek hány százaléka egészségügyi dolgozó? 4,66 százaléka.
  • Milyen szabályokat kell betartani az őszi szünetben, például kirándulásokon? A családi eseményeken csak egészséges családtagok vegyenek részt, kiemelve, hogy csak egészséges gyerekek látogassák a nagyszülőket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a végeredmény a listás helyekről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:54
Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Megérkeztek Kecskemétre az új Gripenek
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:32
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára. A két új JAS-39 C harcászati repülőgéppel a flotta vadászgépeinek száma 16-ra nőtt.
Közérdekű Magyar Péter talált 6 milliárd forintot – lakat kerül a hírhedt hivatlara
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:22
Azonnali hatállyal megszüntetik a rengeteg pénzből működő, kétes szervezetet.
Közérdekű Befellegzett a DK-nak „jelen formában”
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:49
Szétesőben a törpepárttá vált DK a méretes kudarc után.
Közérdekű Hazahozzuk – üzente az Orbán Anitával repülőre pattanó Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:02
Természetesen az uniós pénzügyi forrásokról beszélt a leendő kormányfő.
Közérdekű Árad: még az Orbán-kormány minisztereit is hadra fogták az uniós pénzek megszerzéséért
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:57
A Politico arról ír, hogy közösen dolgoznak a Tisza párt leendő miniszterei Orbán Viktor kulcsembereivel.
Közérdekű Király Júlia: Matolcsyék megrövidítették az adófizetőket, sorozatosak voltak a zsarolások
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:03
A Matolcsy György vezette Nemzeti Bank legalább négy alkalommal követett el zsarolást a bankrendszerrel szemben. Erről nyilatkozott a jegybank korábbi alelnöke 
Közérdekű Lehull a lepel a rettegett aktákról – Magyar Péter megszólalt
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:22
Teljesülhet az ügynökaktákkal kapcsolatos ígéret.
Közérdekű Soha így nem kongatta meg a vészharangot a Független Benzinkutak Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:33
Politikai döntés alapján a választások előtt elfüstöltük a stratégiai készletet, most pedig havi 100 milliárdba kerül a visszapótlása – mondta Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) szakértője a Klubrádió reggeli műsorában. 
Közérdekű Már csak két miniszter-jelölt hiányzik Magyar Péter leendő kormányából
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:33
A Tisza Párt elnöke ezúttal a kultúrális, valamint a tudomámyos és technológiai tárca leendő vezetőit mutatta be, továbbá egy potenciális kormánybiztost.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG