4p

Régen nem közölt megyei bontásban friss fertőzöttségi adatokat az operatív törzs. Ma ezt megtették. 

Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív törzs mai tájékoztatóján elsőként az idősek védelmét szolgáló, mától hatályos jogszabályra hívta fel a figyelmet.

A rendelet szerint hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között, illetve hétvégén 8 és 10 óra közt bevezetik az idősek vásárlási sávját; ebben az időintervallumban csak  65 év felettiek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, drogériákba és gyógyszertárakba. Fontos megjegyezni, hogy az az élelmiszerüzletben, a drogériában és a gyógyszertárban az idősek a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon vásárolhatnak. 

A rendelkezés betartásáról az üzemeltető, illetve az alkalmazott köteles gondoskodni, az üzletben tartózkodó illetéktelen személyt fel kell szólítani a helyiség elhagyására és, ha ez nem történik meg, úgy értesíteni kell a rendőrséget.

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései

294 esetben jártak el a hatóságok a maszkviselés szabályainak megsértése miatt, két esetben zártak be vendéglátóipari egységet, szintén a maszkviselés szabályainak megszegése miatt, egyet Makón, egy másikat pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Keleméren.

Összesen 324 esetben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom szabályainak megsértőivel szemben, és 41 személy ellen történt hatósági intézkedés az országba beutazás során a tranzitálási szabályok megszegése miatt. Újólag összesen 6107 házi karantént rendeltek el. 

Friss megyei adatok

Müller Cecília tisztifőorvos az aktuális fertőzöttségi adatokat ismertetve kitért azok megyei eloszlására. Mint mondta, ezekről régebben adtak tájékoztatást, ezért most a legfrissebb adatokat közli az aktív fertőzöttek számáról: Budapest 29240, Pest megye 19191, Győr-Sopron 9821, BAZ 7056, Szabolcs-Szatmár 6846, Hajdú-Bihar 6719, Bács-Kiskun 6133, Veszprém 5430, Vas 4701, Csongrád 4495, Jász-Nagykun-Szolnok 4160, Fejér 4123, Békés 3822, Baranya 3797, Heves 3596, Komárom 3583, Nógrád 3382, Zala 3360, Somogy 2423, Tolna megye 1952.

A tisztifőorvos úgy fogalmazott, hogy most már talán nem exponenciálisan, csak enyhe mértékben nő a fertőzöttek száma. 

Müller Cecília a tájékoztatón szintén kitért az idősek védelme érdekében a mai nappal életbe lépett jogszabályra és minden korosztályt arra kért, hogy türelemmel viseltessenek a rendelet betartásakor, majd részletesen elmagyarázta, hogyan is működnek az antigén alapú PCR-tesztek, és miként kell értelmezni azok kijelzőjét. 

Müller Cecília tájékoztatott a szennyvizekben kimutatható örökítőanyag mennyiség alapján a legfrisseb helyzetről. E szerint a 47. héten emelkedett a szint Békéscsabában, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban és Székesfehérváron, míg csökkent Kecskeméten és Szolnokon.

Mint ismeretes, a megemelkedett örökítőanyag mennyiség 4-5 nap után magasabb fertőzöttségi adatokat szokott eredményezni az érintett településen.

Újságírói kérdések

A Kisalföld kérdezte, hogy mi az eredménye a pedagógusok célzott szűrésének? Müller Cecília válaszában elmondta, hogy erről még nincsenek összesített adatok, azokat hetente fogják közölni. 

A Nógrádi Hírlap azt firtatta, hogyan történt, hogy azt a „magyar énekest”, aki rendszeresen számolt be Facebook-oldalán fertőzöttségéről, 11 nap után, bár pozitív volt, mégis hazaengedték a kórházból.

Müller Cecília egyrészt örömét fejezte ki, hogy az illető jobban van, másrészt az az esetet annak jelképeként értékelte, hogy „milyen jó munkát végeztek a magyar egészségügyi dolgozók”. A lényeg, mondta, hogy ha már valaki nem igényel kórházi ellátást, hazatérhet.

A Hajdú-Bihari Napló azt kérdezte, hogy a masszőrök és a csontkovácsok milyen biztonsági rendszabályok mellett fogadhatnak vendégeket. Müller Cecília elmondta: fő szabály, hogy a szolgáltató és a vendég is legyen egészséges, viseljenek maszkot, és folyamatos legyen a fertőtlenítés.

Egy kérdésre válaszolva a tisztifőorvos újólag elismételte, hogy Magyarországon a járvány kezdete óta az egészségügyi dolgozók 2,6 százaléka fertőződött meg, ami nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít. 

Az RTL Klubnak pedig az idősek vásárlási idősávjával kapcsolatban azt mondta, hogy „az nem a fiatalokat korlátozza, hanem az időseket védi”. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter színt vallott – szerinte csak így lehet eredményeket elérni Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:11
A vétóról is említést tett a Magyarországot legutóbb Brüsszelben képviselő miniszterelnök.
Közérdekű Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:04
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök, aki telefonon jelentkezett be az egyik tévéműsorban.
Közérdekű Petíciót vittek a Molhoz a független benzinkutasok
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:04
Több százan demonstráltak péntek délelőtt a Mol budapesti székháza előtt a független benzinkutak helyzetének rendezéséért. A tiltakozók szerint az olajtársaság nagykereskedelmi árképzése és a magas adóterhek egyre több kisebb töltőállomás fennmaradását veszélyeztetik. A szervezők petíciót is átadtak a Mol képviselőjének.
Közérdekű Napirendig sem jutott a Fidesz javaslata a Fővárosi Közgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:06
Napirend elfogadása nélkül ért véget a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülése, így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának előterjesztését. A testület alig fél órát ülésezett, miután a képviselők többsége nem támogatta a napirend elfogadását.
Közérdekű Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:25
Magyar Péter 63, Orbán Viktor pedig mindössze 25 pontot ért el a CEU Demokrácia Intézetének népszerűségi felmérésében. A két politikus közötti 38 pontos különbségre az 1994 óta vizsgált adatsorban nem volt példa. A kutatás szerint ugyanakkor Orbán Viktor továbbra is jelentős támogatottságnak örvend a Fidesz megmaradt szavazótáborában.
Közérdekű A Kisfaludy-pénzek több mint felét pályázat nélkül osztották ki Kapitány István szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:21
Súlyos visszaélések gyanúja miatt tett feljelentést Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásainak átvilágítása után. A vizsgálat közel 23 ezer szerződést érintett, amelyek keretében összesen 475 milliárd forintot osztottak szét. A miniszter szerint a pénzek jelentős része szűk üzleti körökhöz került.
Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG