2p

Pedig éppen nyomoznak náluk.

Újabb kommunikációs keretszerződést készít elő a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH). Az eljárás tárgya szerint „a keretmegállapodás különféle kommunikációs feladatok ellátására irányul, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek és a konkrét feladat(ok)ra vonatkozó egyedi szerződés(ek)ben foglaltak szerint.”  A tevékenységek egyebek mellett kutatási, kommunikációs, kreatív, PR, online és médiaügynökségi feladatokra terjednek ki, így például kampányok tervezésére, PR-stratégia megalkotására, webfejlesztésre, rendezvényszervezésre, illetve médiavásárlásra – számolt be a Klasszis Médiához tartozó Mfor.

A lap hozzáteszi, hogy a jelenleg érvényben lévő, nagy kommunikációs keretszerződést 2022 májusában írták alá, egy évre, kétéves meghosszabbítási lehetőséggel, 75 milliárd forintos keretöszeggel, így időszerű egy újabb szerződés megkötése. 

A lap szerint a mostani ajánlattételi felhívást várhatóan április 15-e körül hozzák nyilvánosságra, így a 12 hónapos teljesítési idejű (igény szerint akár kétszer egy évvel meghosszabbítható) szerződés – figyelembe véve az ajánlattételi határidőt és az ajánlati kötöttség időszakát is – átnyúlhat a 2026-os választások utáni időszakra is. 

De nem ez a legpikánsabb, hanem két nyomozás, ami éppen ilyen szerződéseket érinthet. Erről többet is megtudhat az Mfor cikkéből. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
Közérdekű Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:12
Újabb bejelentést tett Magyar Péter, sógora és húga miatt is.
Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
Közérdekű Bérjegyzékek és szerződések is: 15 millió fájl került ki a Mediaworks rendszereiből
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:04
Adatlopás útján szerezte meg majd publikálta ezeket egy erre szakosodott szervezet.
Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
Közérdekű Drágul a tankolás a hosszú hétvégére
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:32
Nem indul jól a május a gépjárművezetők számára: a munka ünnepén tovább emelkednek az üzemanyagárak a hazai töltőállomásokon.
Közérdekű Újabb bejelentés az Alditól: megint olcsóbb lett a bevásárlás
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:50
Folytatódik a kiskereskedelmi árháború: az ALDI Magyarország egy héten belül másodszor nyúlt az áraihoz. Áprilisban így összesen már több mint 200 árucikk lett tartósan olcsóbb, ami a lánc állandó kínálatának csaknem tizedét érinti.
Közérdekű Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:20
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról annak érdekében, hogy a fogyasztás érdemben növekedhessen, és a hazai beszállítók helyzete is javuljon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG