Hétvégén ismét melegebb légtömegek érkeznek térségünkbe. Szombaton a Dunántúlon és az északi, északkeleti tájakon növekedhet meg erősebben a felhőzet, a Dunántúlon kisebb csapadék is előfordulhat. A hajnal hűvös lesz, 7-13 fokot mérhetünk majd mindössze, de délután már 22-27 fokig is emelkedhet a hőmérséklet – írja szokásos előrejelzésében az Időkép.
Vasárnap északon, északkeleten fordulhat elő néhol egy-egy zápor, esetleg zivatar. A nyugati szél ezen a napon északon, északkeleten megélénkülhet, 26-30 fokra van kilátás.
Hétfőn északnyugat felől megnövekszik a felhőzet és elszórtan zápor, zivatar kialakulhat. Helyenként feltámad a szél. Enyhébb lesz a hajnal, 13-17 fok között alakulnak a minimumok, délután pedig 24-30 fokot mérhetünk.