Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
Ha még nem tetted, hívd fel édesanyád.

Magyarországon 1925 óta ünnepeljük az anyák napját, ebben az évben tartotta az első megemlékezést a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, összekapcsolva azt a májusi Mária-tisztelet hagyományaival. Miniszteri rendelet 1928-ban született róla, ekkor vált anyák napja a hivatalos iskolai ünneppé. Az ünnep alkalmából ma már nem csak az anyákról emlékezünk meg, de a nagymamákat és dédnagymamákat is köszöntik az ünnepen.

Maga az anyák megünneplése azonban még ennél korábbra nyúlik, az ókori Görögországban Rheának, az istenek anyjának tartottak ünnepet, ezen a napon pedig a halandó anyákról is megemlékezett a lakosság. Velünk együtt Litvániában, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban és Szerbiában tartják május első vasárnapján, egyébként országonként eltér, hogy mikor ünneplik, Európában és az Egyesült Államokban jellemzően egy héttel később, május második vasárnapján.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elhunyt a negyedik Orbán-kormány egyik minisztere
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 18:16
Életének 76. évében meghalt Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanár.
Közérdekű Nyugdíjasoknak szóló akciókra biztatja a boltokat Nagy Márton
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 10:58
A Közgazdász Vándorgyűlésen Nagy Márton arról is beszélt, hogy az üzemanyagok jövedékiadó-emelését fél évvel elhalasztaná a kormány. A boltokat nyugdíjas akciókra biztatja a miniszter.
Közérdekű Nem csak a Karmelitában fordult meg a Kínai Kommunista Párt titkára
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 19:29
A magyar titkosszolgálattal is tárgyalhatott. 
Közérdekű Kényelmi díj nélkül lehet autópálya-matricát venni
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 2. 13:35
Az elektronikus vásárláskor eddig felszámított kényelmi díj szeptembertől megszűnt.
Közérdekű Itt az új felmérés: ennyivel vezet a Tisza a Fidesz előtt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 12:19
Augusztusban hibahatáron belül változtak a pártok közti erőviszonyok.
Közérdekű Meglepően csökkentené a személyi jövedelemadót Magyar Péter pártja
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 29. 17:15
A Tisza Párt költségvetési- és adópolitikai munkacsoportja kidolgozta adópolitikai javaslatait, közölte a párt vezetője pénteken Facebook oldalán.
Közérdekű Magyar Péter visszavág: nem lesz szja-emelés
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 26. 11:13
A pártelnök megcáfolta a megjelent sajtóhíreket.
Közérdekű Zárt csoportból szivárgott ki: meghosszabbítják az árrésstopot
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:52
Egyelőre nem tudni, meddig lesz érvényben az intézkedés.
Közérdekű Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 09:41
A közlönyben jelentek meg erről a határozatok.
Közérdekű 10 százalék: újabb közvélemény-kutatás, újabb Tisza-előny
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 08:01
Ezúttal a Publicus Intézet mért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG