2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Esős délután és este jön, milyen lesz az idő a hétvégén?
Fesztiválozók a nagyszínpad előtt a budapesti Hajógyári-szigeten a 24. Sziget fesztivál mínusz egyedik napján, 2016. augusztus 10-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint délután második feléig marad a felhős idő az országban, csak rövid időszakokra süthet ki a nap, majd nyugat felől határozott felhőzet-csökkenés kezdődik, és estére a Dunántúlon nagy területen ki is derül az ég.

Elszórtan záporok főként a Salgótarján-Szeged vonal széles sávjában alakulhatnak ki, de elvétve másutt sem zárható ki kisebb csapadék. Éjszaka a keleti területeken is feloszlik a felhőzet, foltokban köd képződik, és lassan a középső országrészben is megszűnnek a záporok.

Az északi, északnyugati szelet egyre kevesebb helyen kísérik erős széllökések, estére már jelentősen mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet délután 17 és 21 fok között alakul, késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Mi lesz holnap?

Pénteken hazánk nagy részén több órára kisüt a nap, csupán délután nyugaton, északnyugaton növekedhet meg a felhőzet. Másutt csak kevés gomolyfelhő lehet az égen. Helyenként még élénk lehet az északi-északnyugati szél. Hajnalban 6-12, délután 20-25 fokot mérhetünk - írja az időkép.hu.

Hétvégén ismét melegebb légtömegek érkeznek térségünkbe. Sok napsütésre készülhetünk. Szombaton hideg lesz a hajnal, 8-13 fokot mérhetünk majd mindössze, míg délután 24-28 fok várható. Egy gyenge, felettünk feloszló hidegfrontnak köszönhetően vasárnap északon, északkeleten fordulhat elő néhol egy-egy zápor, esetleg zivatar. A nyugati szél ezen a napon északon megélénkülhet, 26-30 fokra van kilátás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
Közérdekű Tovább fogy a magyar
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:55
Egyre kevesebb a házasságkötés is.
Közérdekű Mérföldkőhöz ért a megújuló közmédia
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 12:57
A Független Közmédia Testület 2026. október 28-ai határozatával – a munkavállalók által választott tag kivételével – visszahívta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. (korábbi nevén Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.) felügyelőbizottságának (fb) elnökét és tagjait, és ezzel egyidejűleg döntött az fb új elnökéről és tagjairól. Az fb tagja lett lapunk főszerkesztője, Csabai Károly.
Közérdekű Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 06:46
A miniszterelnök közösségi oldalán tudatta, hogy elindul az első cseh-magyar kormányülés helyszínére.
Közérdekű Seszták Miklósnak sem lesz fehér karácsonya, de valaki jól járhatott a pénzével
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 18:57
Meghosszabbította Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, korábbi nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság. A politikus a szerdai döntés értelmében 2027. január 30-áig marad letartóztatásban a több milliárd forintos korrupciós ügyben folytatott nyomozás miatt.
Közérdekű NKA-ügy: rács mögött marad Hankó Balázs
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 15:06
Meghosszabbították Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter, valamint Varga-Bajusz Veronika korábbi államtitkár letartóztatását. A két politikus a Nemzeti Kulturális Alap több mint 17 milliárd forintos támogatási botrányával összefüggésben került rács mögé, és a mostani döntés értelmében 2027 februárjáig letartóztatásban maradnak.
Közérdekű A megélhetési gondok kezelését sürgetik az európai fiatalok
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 14:12
Egyre aktívabbak az európai fiatalok a közösségi és társadalmi kezdeményezésekben, miközben az Európai Uniótól elsősorban a béke megőrzését, az egyenlőtlenségek csökkentését és a munkalehetőségek bővítését várják. Az Európai Bizottság szerdán közzétett Eurobarométer-felmérése szerint a 15 és 30 év közöttiek 75 százaléka vett részt valamilyen szervezet tevékenységében az elmúlt egy évben, szemben a két évvel korábbi 64 százalékkal.
Közérdekű Szigorúbb szabályok jöhetnek az elektromos rollerek használatára
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 13:28
Jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatának szabályait a kormány – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. A kormányfő szerint a javaslatot széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, a konkrét intézkedésekről azonban egyelőre nem közölt részleteket.
Közérdekű Kiderültek a részletek a jövő évi nyugdíjemelésről, benyújtották a törvényjavaslatot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 10:48
A minimálnyugdíj összege 120 ezer forintra emelkedik, a rehabilitációs ellátásokat 10 százalékkal emelik, az időskorúak járadéka pedig megduplázódik. Benyújtották a törvényjavaslatot. 
Közérdekű A nap képe: Magyar Péter nem akárhogy reagált a szomszédunkban zajló választásokra
Privátbankár.hu | 2026. október 25. 16:35
Szerbiában előrehozott parlamenti választásokat tartanak, amiről Magyar Péter miniszterelnök is megemlékezett Facebook-oldalán. Méghozzá egy tál csevap társaságában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG