2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Ma még biztos 40 fok fölé is kúszhat a hőmérő Budapesten, de már közel az enyhülés.

Ahogy arról már korábban írtunk, a tartós hőség miatt péntekről vasárnap éjfélig hosszabbították a hőségriadót országszerte. Ma kilenc megyére és a fővárosra harmadfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, nyolc másik megyére pedig másodfokút. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 35-40, az Északi-középhegységben, illetve a Dunántúl északi és nyugati részén 31-34 fok között alakul. Késő estére 26-32 fokra hűl le a levegő.

Az előrejelzés szerint az ország nagy részén többnyire napos, csapadékmentes idő várható. A nap első felében északon fordulhat elő záporeső, majd délután a Tisza vonalában, késő este az Alpokalján, a Kisalföldön alakulhatnak ki enyhítő záporok, zivatarok. A Dunántúlon megerősödik, zivatarokban viharossá fokozódik a szél is. A lehűlés okozta viharok miatt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére a heves zivatarok veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az UV-B sugárzás átlaga is nagyon erős lesz, maximuma akár az extrém szintet is elérheti, így ha a szabadba megyünk, gondoskodjunk a megfelelő védelemről – napszemüveg, kalap, naptej!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Horn Gyula adókedvezményével kampányol a kormány az Ügyfélkapun keresztül
Herman Bernadett | 2026. március 13. 14:21
1995 óta él, mégis most küld róla levelet az adóhatóság azzal, hogy az a Családi Adócsökkentési Program része. 
Közérdekű IDEA Intézet: nőtt a Tisza Párt előnye
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 09:20
A Tisza támogatottsága 2, a kormánypártoké pedig 1 százalékponttal növekedett február elejéhez képest.
Közérdekű Szédülni fog, ha meglátja, mennyibe kerülne a benzin és a gázolaj ársapka nélkül
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 11:55
Gigantikus áremelkedés történt, és még nincs vége, vigye magával a kútra a forgalmit!
Közérdekű A gazdaságért aggódnak, és nem érdekli a háborús narratíva a bizonytalanokat
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 08:26
Magyar Pétert többen szeretnék miniszterelnöknek, de a kormányváltásra kevesebben számítanak ebben a körben – derül ki a Republikon felméréséből. 
Közérdekű Ne felejtse otthon a forgalmit, ha tankolni megy!
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 06:45
A benzinkúton ellenőrzik a rendszámot vagy a forgalmi engedélyt, és küldik az adatokat a NAV-nak.
Közérdekű Új fizetési rendszer jön a budapesti metrókban
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 12:55
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) március 11-én, szerdán megkezdi a Pay&GO bankkártyás fizetési pilotrendszer kiterjesztéséhez szükséges, új jegyérvényesítő készülékek telepítését a fővárosi metróhálózaton. Így a Pay&GO szolgáltatás április közepétől minden metróvonalon elérhetővé válik – közölte a BKK az MTI-vel kedden.
Közérdekű Nem csitulnak a harcok, ma újabb magyarokat hozó mentesítő járat érkezhet a Közel-Keletről
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 09:45
Már csaknem ezer embert hoztak a mentesítő járatokkal Magyarországra a háborús övezetből – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Közérdekű A benzinre ársapka kerülhet, von der Leyen meg levelet kap – Orbán Viktor jelentkezett
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 11:41
Egy biztos: energetikai tanácskozás után rendkívüli kormányülés is lesz ma.
Közérdekű Hamarosan: Orbán Viktor bejelentése az olajárak robbanása után
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 09:26
Újra összehívta tanácsát a kormányfő a kőolajnál látottak miatt.
Közérdekű Futószalagon gördülnek ki a háborús zónából a magyar járatok
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 08:28
Egyre több külföldön rekedt magyar térhet haza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG