1p
Még néhány napig élvezhetjük a kellemes novemberi időjásárt.

Ma a keleti, északkeleti tájakon napközben is maradhatnak pára, ködfoltok, az ország többi részén pedig az időnként kissé megnövekvő felhőzet zavarhatja meg a napsütést.  Csapadék viszont sehol sem várható. Északnyugaton ismét élénk lehet a délkeleti szél. Napközben 6-16 fok között alakul a hőmérséklet, keleten, északkeleten lesz hűvösebb.

Az Időkép.hu előrejelzése szerint pénteken megnövekszik a felhőzet, országszerte erősen felhős, borult idő várható. Hajnalban ismét több helyen képződhet pára, köd. Napközben 7-13 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton változóan, erősen felhős időre van kilátás, viszont csak délnyugaton alakulhat ki kisebb eső. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délután 7-12 fok várható.

Vasárnap elszórtan lehet eső. Napközben megélénkül, helyenként megerősödik a nyugati-északnyugati szél. Hétfőn jelentősen visszaesik a hőmérséklet, erős, olykor viharos lesz az északnyugati szél. A jövő hét első napjaiban hideg időre van kilátás - írja az Időkép.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Végre egy jó hír: nem kell sokat várni a jobb árakra a benzinkutaknál
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 11:56
Várjon még egy picit, ha éppen tankolna!
Közérdekű Leépítések: először a nyugdíjasok kerülnek sorra
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 06:51
Újabb rossz hírek a dolgozó magyar időseknek. 
Közérdekű „Monumentális ígéretek és könyörtelen lejárató kampány” – már a Tisza nyakában lohol a Fidesz
Privátbankár.hu | 2025. március 1. 16:01
Egy év után először a Fidesz-KDNP javára változott a két legnagyobb párt erőviszonya, derül ki a Republikon Intézet februári pártpreferencia-kutatásából.
Közérdekű Orbán Viktor élő adásban szállt bele Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2025. február 28. 09:57
A miniszterelnök az állami médiának adott interjút.
Közérdekű Nekiugrott a Tisza Pártnak Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2025. február 27. 14:12
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszolt a sajtó kérdéseire.
Közérdekű Ha utcára teszik a munkahelyéről, nem sok jóra számíthat
Privátbankár.hu | 2025. február 27. 08:34
Átlagosan nagyon sokáig tart új munkahelyet találni Magyarországon.
Közérdekű Szijjártó Péter leteremtette az Európai Uniót
Privátbankár.hu | 2025. február 27. 07:21
Szerinte amit Brüsszel elrontott, Magyarországon kell kijavítani.
Közérdekű Orbán Viktorék összedugták a fejüket: mi lesz ebből?
Privátbankár.hu | 2025. február 26. 10:53
A szerdai kormányülésről közzétett képeken belemélyedt arcú miniszterek láthatóak.
Közérdekű Magyar Pétertől plagizál Orbán Viktor?
Privátbankár.hu | 2025. február 22. 10:59
Nem kizárt, a kormányfő a szombat délután 3-kor kezdődő évértékelőjén a Tisza Párt elnökének egy héttel korábban meghirdetett programpontjaiból néhány megvalósítását bejelenti. Például a 2022 közepén kinyírt kata feltámasztását.
Közérdekű Orbán Viktor: 800 ezer számlatulajdonost érintenek a kifizetések
Privátbankár.hu | 2025. február 21. 08:42
A miniszterelnök a szuverenitásról is beszélt az állami médiában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG