2p
Negyvenmillió forint kárt okozó cigarettacsempész bűnszervezet tagjai ellen emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a bűnszervezet nyolc fehérgyarmati férfiből állt, akik 2015 novemberétől 2016 júliusáig rendszeresen hoztak be cigarettát Ukrajnából, s tőlük heten vásárolták meg a feketeárut. A hatóságok kijátszásával a zöldhatáron át gyalogosan, illetve a Tiszán csónakkal átúsztatva csempészték Magyarországra a cigarettát, majd értékesítették.

Ők is SIM-kártyákkal trükköztek

A lebukást úgy igyekeztek elkerülni, hogy valós emberhez nem köthető SIM-kártyákat használtak mobiltelefonokhoz, azokat folyamatosan cserélték, beszélgetéseik során pedig fedőneveket alkalmaztak.

Az átvételi helyszíneken az ukrán féllel rádió-adóvevő készülékeken tartották a kapcsolatot. Az áruátvételt megfigyelők is segítették, akik a hatóságok tagjainak mozgását figyelték és telefonon értesítették arról a bűnszervezet irányítóját.

A Tiszán keresztül Tiszakóród és Szatmárcseke között gumicsónakkal történt a csempészés, az ukránok úsztatták át a cigarettát, a túlparton pedig a magyar vádlottak várták az árut és járművekkel juttatták el azt az ország különböző részeibe. A szállítást úgynevezett felvezető autók biztosították.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Csúcsra jártak a légkondik, két éves rekordot döntött az áramfogyasztás
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:48
A hőkupola hozta a fogyasztás felfutását. 
Közérdekű Vége, ennyi volt! Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 13:13
Csak politikai szándékot és érdekeket szolgált az intézmény.
Közérdekű „Pont 36 évet késtünk vele” – több évtizedes mulasztást kezd el törleszteni a parlament
Imre Lőrinc | 2026. június 30. 10:01
Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője és Melléthei-Barna Márton, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese arról beszéltek a parlament keddi, rendkívüli ülése előtt, hogy elindulhat az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos vita a parlamentben.
Közérdekű Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:44
Sulyok Tamás is kereste a küldő testületet az alkotmány módosításával kapcsolatosan.
Közérdekű Itt a dokumentum: Ruff Bálint viszi az MCC-t
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:37
Áder János alapítványát is érintheti a kormány változtatása.
Közérdekű Magyar Péter a rendkívüli időben: cseppről cseppre kérte az országot
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 06:08
Minden magyarhoz szólt az extrém körülmények miatt közösségi oldala segítségével.
Közérdekű Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:46
Megreguláznák a plakátpiacot Magyarországon. Bizonyos méret fölött tilos lesz köztéri reklámhordozókat kihelyezni, és az építési hálók is eltűnhetnek. Ki lesznek a nyertesei és ki a vesztesei ennek az intézkedésnek? Erről is beszélt Herman Bernadett, a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. 
Közérdekű Megvannak az új NAV-vezetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:45
Kármán András pénzügyminiszter kinevezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új vezetőit. Alapos szakmai egyeztetések után, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke Tamásné Czinege Csilla lesz, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A NAV adószakmai elnökhelyettesének pedig Czöndör Szabolcsot nevezik ki.
Közérdekű Elsöprő győzelemmel nyertek a franciák és a belgák, de egy újonc is örülhetett a foci-vb-n
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:33
Évtizedek óta nem látott gyorsaságú mesterhármas is született.
Közérdekű Tízezer vélemény érkezett: Magyar Péter szerint 95 százalék támogatja a 12 éves képviselői plafont
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 19:48
Már tízezer észrevétel érkezett az alaptörvény tervezett módosításához, és ezek döntő többsége támogatja a parlamenti képviselői mandátumok időkorlátját – erről számolt be Magyar Péter, aki szerint a javaslat régóta szerepel a Tisza programjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG