3p
Pár éve óriási balhé volt Nápolyban a maffia uralta szemétszállítási rendszer miatt, nálunk is valami hasonlóra lehet számítani.

A hazai szemétszállító cégek legalább ötöde lehet veszteséges és mehet csődbe, ha beindul az új központi hulladékgazdálkodási rendszer – tudta meg a Magyar Nemzet. Budapest kivételével már a nyár közepén országszerte leállhat a szemétszállítás.

Levélben fordult szerdán a 108 település – Pest és Nógrád megyében – szemétszállítását végző Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. vezérigazgatója a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-hez és a katasztrófavédelemhez.

A kft. arra figyelmeztetett, már júliusban nem tudják elszállítani a települések hulladékát, mert nincs tartalékuk, pedig eddig minden bevételt az ellátásba forgattak vissza. Ha az NHKV rövid időn belül nem fizet, nemcsak a béreket nem tudják kifizetni, de a szolgáltatás a nyár közepén le is állhat.

MTI Fotó: Balaton József

Gyenes Szabolcs, Gödöllő alpolgármestere lapunknak elmondta, a számlázást áprilistól az állami koordináló társaság végzi, így ők ezzel le is álltak. Nemrég Gödöllőn járt Weingartner Balázs, az NHKV elnök-vezérigazgatója, aki ugyan előlegfizetést nem ígért, ám „bérszámlázást” javasolt az átmeneti időre, azaz az állam helyett a cégnek kellene megelőlegeznie a pénzt. – Ez képtelenség – fűzte hozzá az alpolgármester, aki szerint az országban egyedül Budapestet nem fenyegeti veszély, mert ott továbbra is a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. számláz.

Tiltakozunk, s nem engedjük meg, hogy a hosszú évek alatt nyereségessé tett FKF-től milliárdos összegeket vonjanak el, hogy abból ne a főváros fejlődjön, hanem a vidéki cégek veszteségeit fizessék ki – erősítette meg Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester.

Elmondta: a kormányzati illetékesek máig nem válaszoltak az általa márciusban tett jogszabály-módosítási kezdeményezésre. A törvények betartására törekszünk, újabb egyeztetéseket kezdeményezünk, de amíg nincs megoldás, addig kivárunk, s nem adjuk ki a kezünkből a közszolgáltatás finanszírozását – szögezte le Tarlós István.

Egyre több a furcsaság

Időközben az NHKV „kapcsolt”, és az immáron hatályos kormányrendelet alapján a honlapján megjelentetett egy felhívást a közszolgáltatók számára a „likviditási hiány előfinanszírozásának” igényléséről. A határidőt azonban szűkre szabta, ugyanis mindössze négy munkanapot adtak a cégeknek arra, hogy hiteles alátámasztó adatokkal kitöltsék a bonyolult táblázatot.

Ám ennek alapján csak az első negyedévre vonatkozó hiányhoz nyújt az állam segítséget, viszont az új rendszer miatt addigi bevételeikhez áprilistól nem juthatnak hozzá a szemétszállítók. A mellékelt tájékoztatóban az állami koordináló társaság tételes listájával elismeri: az elmúlt években hatféle új adójellegű terhet vetettek ki az önkormányzati, s az önkormányzatok által működtetett cégekre.

A hivatalos honlapon található „szakmai anyagokból” az is kiderül: az eredetileg áprilistól indított rendszer és az NHKV informatikai fejlesztése is csúszik, a közszolgáltatási díj kiszámlázása 2016. július 1-je előtt még a közszolgáltatók által benyújtott „megfelelő adatszolgáltatások esetében sem reális”.

Az állami cég – amely az MNO kérdéseire csaknem két hónapja nem válaszol – az ingatlanhasználóknak a lehető legkevesebb kellemetlenséget ígéri. Az NHKV.hu honlapon olvasható közlemény szerint hamarosan közzéteszik azt a bankszámlaszámot, amelyre a lakosság az eddig a szolgáltatók által beszedett szemétdíjat befizetheti.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Havasi Bertalan csúnyán odaszúrt az elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:18
A legutóbb Magyar Péterrel összeszólalkozó sajtófőnök most újabb csörtébe kezdett.
Közérdekű Szemérmetlen összeggel nőtt az MCC és társai vagyona tavaly
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 08:59
Az MCC volt a csúcs, a Mediaworks mögötti alapítvány viszont nem remekelt.
Közérdekű Ez lesz az utolsó? Magyar Péter sejtelmes dolgot súghat Sulyok Tamásnak?
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:09
A miniszterelnök egy interjúban közölte milyen újabb fordulatot vesz kapcsolata a köztársasági elnökkel.
Közérdekű Magyar Péter: hozzájuthatunk az ezermilliárdokhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 06:32
Történelminek nevezte azt a törvénycsomagot, mely szerinte letöri az Orbán-kormányok alatt látott korrupciót és megtisztítja a közéletet.
Közérdekű Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:25
De nem az Egyesült Államokba, a labdarúgó vb-re, hanem Brüsszelbe.
Közérdekű Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 17:10
189 igen szavazattal és egyetlen tartózkodás vagy nem szavazat nélkül megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot.
Közérdekű Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:10
A Tisza Párt országgyűlési frakciója döntött arról, hogy kiket jelöl négy parlamenti vizsgálóbizottság élére. Döntésüket a házelnökkel is ismertették – közölte hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Bujdosó Andrea frakcióvezető.
Közérdekű Interjú közben hagyta faképnél a műsorvezetőt a tajtékzó Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:20
Az amerikai elnök interjú közben nemes egyszerűséggel felállt és otthagyta az NBC riporterét.
Közérdekű Magyar Péterék nagy átalakításokról döntöttek a gyermekvédelemben
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:00
Egymilliárd forintos kártalanítási és kártérítési alap létrehozásáról fog dönteni e heti ülésén a kormány a gyermekvédelemben bántalmazást elszenvedőknek – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt.
Közérdekű Átalakítják a pedagógusok teljesítményének az értékelését
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 16:45
A jelenlegi rendszer túl sok adminisztrációt igényel, és nem ad valós képet a tanárok munkájáról – írja a kormány. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG