2p

Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a 2026. augusztus 20-i rendezvénysorozat szervezésére kiírt közbeszerzéssel kapcsolatban.

„Helyreigazítás: A 2026. október 7-én megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Hardrock Kft. a Tisza Párt rendezvényszervező cége. A valóságban a Hardrock Kft. nem a Tisza Párt rendezvényszervező cége.” 

Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a 24.hu megkeresésére válaszolta. Hozzátették:

A nyomozást versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanúja miatt indították.

Az előzmények

Az augusztus 20-i rendezvény szervezésére kiírt közbeszerzés akkor került a figyelem középpontjába, amikor sajtóértesülésekből kiderült: a nyertes céghez köthető szereplők már a pályázat kiírása előtt foglalkoztak a program előkészítésével – írta a portál.

A sajtóban megjelent információkat tisztázandó a Belügyminisztérium is vizsgálatot rendelt el, azonban ennek eredményéről még nem érkezett hír. Erről laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu írt.

A közbeszerzési eljárást Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő, szekszárdi állatorvos is kifogásolta. Szerinte nem az volt a probléma, hogy időhiány miatt nem folytattak le nyílt, azaz bárki számára nyitott közbeszerzést, hanem az, „hogy a meghívásos közbeszerzést versenyt korlátozó módon, törvénytelenül manipulálták”.

Hadházy azt állítja, eljutott hozzá az idei „tűzijátékmutyiról” szóló teljes levelezés. Ebből szerinte kiderül, hogy Radnai Márk kormánybiztos gyakorlatilag az összes levélen címzettként szerepelt, „tehát mindenről tudott”. Radnai erre válaszul azt írta, nem vett részt a rendezvény szervezésében, a levelek tartalmáról pedig a sajtóból értesült.

Az ex-képviselő feljelentést tett, csakúgy, mint Toroczkai László Mi Hazánk-elnök is, aki közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás gyanúja miatt fordult a hatóságokhoz.

A levelezés alapján a közbeszerzésen a Hardrock Kft. nyert, és az eredetinél jóval olcsóbban valósította meg az ünnepség megszervezését. Erről bővebben itt olvashatnak:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Már a kórházból dolgozik XIV. Leó pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:38
Jó hírek érkeztek a műtéten átesett pápáról.
Közérdekű Vitézy Dávid verhetetlen a népszerűségi listán
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:32
Októberben stabilizálódtak a pártok közötti erőviszonyok, egyik párt támogatottságában sem látszott jelentős, vagy akár egy korábbi trendbe illeszkedő elmozdulás. A politikai aktivitás továbbra is magas. A politikusok népszerűségi listáján Vitézy Dávid tartja vezető helyét, szorosan mögötte holtversenyben Magyar Péter és Forsthoffer Ágnes. Leginkább az elszámoltatással elégedettek a magyarok, a legtöbb kritika a gazdaságpolitikával kapcsolatos lépéseket és a kormányzás módját, stílusát illeti.
Közérdekű Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:50
A 24.hu-nak nyilatkozott Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium távozó energetikai államtitkára.
Közérdekű Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 18:20
Lemond az ügyészségről, és otthagyja a szervezetet Nagy Gábor Bálint, aki júliusban mondott le a legfőbb ügyészi posztról.
Közérdekű A nap képe: elrepül Budapestről Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:17
Magyar Péter a kép tanúsága szerint Ryanair-géppel utazik Brüsszelbe, az európai uniós és tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójára.
Közérdekű Nagy átalakítás várható, lemondott a szabályozó hatóság elnöke
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 15:17
Lemondott a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöki tisztségéről dr. Nagy László, írja közleményében a hatóság. Január elsejétől megszűnhet az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása.
Közérdekű Karácsony Gergely nem kertelt, elmondta, mit gondol a budapesti olimpiáról
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:10
Karácsony Gergely szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy nyitott egy budapesti olimpia megrendezésére, amennyiben az a városfejlesztést szolgálja és nyereséges tud lenni, emellett a fővárosi közbiztonság javítását sürgette.
Közérdekű Fordulat a távozó Tótth András ügyében, ezért mondott le a Tisza-kormány államtitkára?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:59
Tótth András megbizatása a miniszterelnök javaslatára október 13-i hatállyal megszűnt.
Közérdekű Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 06:46
Személyes okok miatt távozik Tótth András.
Közérdekű Rács mögött marad Orbán Viktor két fontos embere, a Fidesz visszaszólt
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 17:18
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, illetve Varga-Bajusz Veronika államtitkár letartóztatását is helybenhagyta a törvényszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG