2p

Megint elbukott Bús Balázs a 3. kerületben, Kiss László marad a polgármester.

Budapest második legnépesebb kerületében, Óbuda-Békásmegyeren Kiss László polgármester a DK, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik közös jelöltjeként állt csatasorba az újrázásért, fő kihívója pedig a korábbi fideszes polgármester, Bús Balázs volt, aki legutóbb szoros versenyben kapott ki Kiss Lászlótól. 2024-ben rajtuk kívül a Mi Hazánk képviseletében Balogné Marosvölgyi Anna és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje, Budai Sándor Viktor indult el a polgármesteri címért. Ahogy laptársunk, az Mfor korábbi beharangozó cikkében írta, az óbudai kampányban is kéz a kézben járt az ígérgetés és a lejáratás - részletek >>

Ilyen felvezetés után jelentős mozgósításba kezdtek a pártok, az egyébként is magas országos átlagnál is nagyobb arányban mentek el szavazni az óbudaiak és békásmegyeriek: a részvételi arány 60 százalék fölötti volt. 

2019-ben kevesebb mint 500 szavazattal verte meg Kiss László Bús Balázst, 2024-ben ennél jóval nagyobb lett a különbség az ellenzéki összefogás jelöltjének javára. 90 százalékos feldolgozottság mellett majdnem 5 ezer szavazattal vezet a regnáló polgármester - ez 9 százalékpontos különbséget jelent, a képviselő-testületben pedig bőséges többsége lesz az ellenzéki összefogásnak.

Újrázott a polgármester
Újrázott a polgármester
Fotó: Facebook / Kiss László

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG