1p

Hárman kapják idén az orvosi Nobel-díjat.

Bejelentette a Nobel Bizottság az idei év első Nobel-díjasait. Az elismerést a fiziológiai és orvostudományi kategóriában Mary E. Brunkow, Fred Ramsdell és Szakagucsi Simon vehetik majd át. A két amerikai és egy japán szakértőt a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért jutalmazták.

1901 óta 115 alkalommal adták át az orvosi Nobel-díjat, összesen 229 személyt ismertek el vele. Köztük volt Békésy György, Bárány Róbert, Szent-Györgyi Albert, legutóbb pedig, 2023-ban Karikó Katalin is.

Elindult a Nobel-hét, sorra jönnek a díjazottak
Elindult a Nobel-hét, sorra jönnek a díjazottak
Fotó: Depositphotos

Az orvosi elismerések bejelentésével kezdetét vette az idei Nobel-hét, amely során az összes díjazott nevét nyilvánosságra hozzák. A további kategóriák és a bejelentések dátumai:

  • október 7., kedd: fizikai;
  • október 8., szerda: kémiai;
  • október 9., csütörtök: irodalmi kategória;
  • majd október 10-én, pénteken a Nobel-békedíj;
  • végül október 13-án, hétfőn a közgazdasági elismerés következik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Bevezetné az eurót a Tisza, ha kormányra kerülne
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 16:02
A Tisza Párt bemutatta a több mint 200 oldalas választási programját, ami a „Működő és emberséges Magyarország” címet kapta.
Közérdekű Ezt a terméket azonnal visszahívja a Müller az üzleteiből
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 11:05
Anyatej-kiegészítő tápszertermékek visszahívását kezdeményezte a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt. – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szombaton az MTI-vel.
Közérdekű Történelmi döntés a MÁV életében
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:52
Plusz 50 ezer vasúti ülőhellyel, mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonattal és csaknem 90 új InterCity-kocsival bővül a MÁV flottája.
Közérdekű Megvan, miért költenek a magyarok évi több százezer forintot egészségügyre
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 06:21
Milyen mértékben támaszkodik a rendszer állami forrásokra? Mekkora a lakossági és az önkéntes egészségbiztosítási finanszírozás szerepe a rendszerben? A GKI a KSH adatai alapján megvizsgálta a magyar egészségügyi kiadások szerkezetét. 
Közérdekű Meglepő, hogy miben léptek előre nagyot a magyar parlamenti képviselők
Imre Lőrinc | 2026. február 5. 08:16
Egy év alatt 418 millió forintról 642 millió forintra bővült a magyar országgyűlési képviselők készpénzállománya a friss, 2025-ös vagyonnyilatkozatok alapján. A prímet a kormánypártok viszik.
Közérdekű Iparkodnak a magyarok, hogy teljesítsék Brüsszel elvárását
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 12:12
A MOHU REpont visszaváltási rendszerében több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottunk vissza Magyarországon 2025-ben, ami a piacra dobott italcsomagolások csaknem 90 százaléka. A visszaváltópontok száma is jelentősen bővült, és az egy főre jutó visszaváltott palackok száma is nőtt az előző évhez képest. A REpontokon visszaváltott palackok hulladéka újra lesz hasznosítva, így megvalósul a körforgás. 2025-ben már megjelentek a boltokban az első olyan palackok is, amelyek alapanyaga a REpont automatákban visszaváltott palackokból készült. 
Közérdekű Így lehet majd levélben szavazni: megjelent a közlönyben az utasítás
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:31
Megjelent a szavazási levélcsomag személyes átvételére és leadására vonatkozó NVI-utasítás.
Közérdekű Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 10:55
Amikor utoljára 551 forint volt a benzin, ársapkát tettek rá, ennek több mint négy éve. 
Közérdekű Rejtélyes posztot tett ki Orbán Viktor, ez állhat a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 10:49
Valamire készül a miniszterelnök február 14-én. 
Közérdekű Minden, amit a rezsistopról tudni érdemes
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 09:17
Miközben az elmúlt napokban nagyjából tisztázódott, hogyan fogják a hidegebb időjárás miatti magasabb fogyasztást ellentételezni, azért számos kérdést felvet a kormány által bevezetett rezsistop.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG