2p

Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában elárulta, egy újabb testület létrehozására kérte fel az operatív törzset. 

A miniszterelnök szerint fel kell készülni arra, hogy ősszel lesz a koronavírus-járványnak egy második hulláma is. "Az nem érhet minket úgy, mint most az első hullám" - nyomatékosította Orbán Viktor. 

Úgy véli, a második hullámban fel kell készülni arra is, hogy egyes helyeken, idősotthonokban és kórházakban megszaporodhatnak a fertőzések. Ezért Orbán arra kérte az operatív törzset, hogy hozzon létre egy speciális bevetési egységet többek között járványügyi, katasztrófavédelmi szakemberekkel. 

"Ha bárhol az országban, megjelenik egy ilyen felszaporodás, akkor azonnal odamegy a bevetési egység és lokalizálja a fertőzést" - mondta a kormányfő. Szerinte ez nemcsak a második hullám miatt lesz fontos, de az élet újraindítása idején is nagyobb biztonságot ad. 

Az, hogy Magyarország elkerülte a tömeges megbetegedések szakaszát, három dolognak köszönhető: 

  • az időben meghozott döntéseknek, 
  • az összefogásnak, a fegyelmezettségnek, 
  • és az egészen kiváló szakembereknek az egészségügyben a járványügyi szakemberektől kezdve az orvosokon át az ápolókig. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Egy hét múlva alakul meg az új Országgyűlés, Magyar Péter fontos részleteket osztott meg
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:31
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja az alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, Magyar Péter a leendő miniszterelnök ismertette az aznapi programot.
Közérdekű Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:16
A gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére.
Közérdekű Megvan a névsor: ők ülnek be a Fidesz-frakcióba az új Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:15
Huszonöt, lemondás miatt megüresedett országos listás mandátum kiadásáról döntött pénteki online ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Közérdekű Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 16:53
Hamarosan érkezik a Semmelweis Rend.
Közérdekű Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:51
Egy pillanatt alatt összejött a több száz millió forintos összérték. 
Közérdekű Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 15:12
Újabb bejelentést tett Magyar Péter, sógora és húga miatt is.
Közérdekű Megtámadták a magyar újságírók szervezetének felületét
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:16
A kibertámadásról péntek napközben érkezett hír, de az még tegnap történt.
Közérdekű Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:24
Tévés nyilatkozatban közölte a nagyvállalkozó, hogy nem kevés pénzzel támogatta a Tisza pártot.
Közérdekű Bérjegyzékek és szerződések is: 15 millió fájl került ki a Mediaworks rendszereiből
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:04
Adatlopás útján szerezte meg majd publikálta ezeket egy erre szakosodott szervezet.
Közérdekű Azbesztszennyezés: azonnali, országos lépésre szánta el magát a leköszönő kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 08:34
Megérkezett az egyik utolsó rendeletgyűjtemény az Orbán-kormánytól. Súlyos ügyben hoztak azonnali döntést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG