2p

A miniszterelnök péntek reggel beszédes videót posztolt közösségi oldalára.

Ugyan a csütörtöki statisztika alapján még majdnem 81 ezer oltást kellett volna beadni a 3,5 milliós mérföldkő eléréséhez, a jelek szerint sikerült annyira felpörgetni az oltások beadását, hogy ez péntek reggelre össze is jöhetett. 

Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis péntek reggel olyan videót posztolt Facebook-oldalára, melyben tényként kezeli a 3,5 millió elérését: 

"Három és félmillió honfitársunk beoltva! Újraindítjuk Magyarországot! - írja. 

Tekintve, hogy ismét az Operatív Törzs ülésével kezdte a napját a kormányfő, a nyilvánosságnál hamarabb juthatott hozzá a friss adatokhoz. Ha kicsit hitetlennek tűnünk egyébként, az nem a véletlen műve. Az elmúlt szűk egy hétben ugyanis nagyon lelassult az oltási tempó, a hét napi átlaga nagyjából 50 ezerre jön ki, miközben korábban napi 60-70, sőt volt hogy 100 ezer oltást is beadtak.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ugyan tegnapi Kormányinfóján Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szavai alapján szinte 99 százalékra lehetett venni azt, hogy pénteken elérjük a 3,5 millió oltottat, a korábbi napok tempója alapján sokkal inkább számíthattunk arra, hogy ezt valamikor napközben sikerül majd kipipálni. 

Így tehát szombaton nyithatnak a teraszok, ha pedig marad ez vagy ennél is gyorsabb lesz az oltási tempó, akkor a kormányzati tervek szerint jövő hét első napjaiban elérjük a 4, majd rá pár napra a 4,5 millió oltottat is. Ezek esetén újabb, igen jelentős lazítások várhatók majd, de erről napokon belül a kormányfő fog tájékoztatást adni. 

A videó alapján az újraindítás jegyében: 

  • nyitnak a teraszok, 
  • újraindulnak a szolgáltatások,
  • hosszabb nyitvatartás, biztonságos vásárlás az üzletekben, 
  • és fokozatosan újraindítják az iskolákat. 

További részleteket várhatóan a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában árul majd el a miniszterelnök, melyről lapunk is beszámol. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Közérdekű Számos szabályt sérthet az NVVH-s dolgozók listázása
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:36
Sérti az általános adatvédelmi rendeletet, sőt, bizonyos esetekben akár jogellenes is lehet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársainak listázása – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Közérdekű Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:14
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes jelöltjének személyéről – jelentette be Hantosi István (Tisza) bizottsági elnök.
Közérdekű Itt az új politikai kísérlet – jön a zászlómenet
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:55
A Békemenetet korábban lefújta a korábbi kormányhoz köthető civilszervezet. Helyette most egy másik alapítvány közölte, hogy megszervezik a Zászlómenetet.
Közérdekű Akár már a héten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:01
Magyar Péter miniszterelnök a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának az alkotmány teljes újraírását tekinti. A kormányfő emellett beszélt az ukrán elnökkel tervezett eheti találkozójáról, amely Brüsszelben jöhet össze. Az orosz energiafüggőség csökkentésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
Közérdekű Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-Belgrád vasútvonalról – már látszik a fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 11:18
De még így is hosszú hetekbe telhet, mire minden folyamat sikerrel lezárható.
Közérdekű Túlélte a saját kivégzését, most magához tért Christa Pike
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 20:00
„Mindent megtettek, amit a kivégzési eljárás előír, és egyszerűen nem működött” – így foglalta össze Deborah Denno kriminológus Christa Pike esetét. A Tennesseeben halálra ítélt nő túlélte a múlt heti kivégzési kísérletet, és ügyvédjei szerint már magához tért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG