3p

Egy új felmérés szerint a kormánypártok járnának jól egy ilyen visszalépéssel.

Az Idea Intézet a kisebb ellenzéki pártok támogatói bázisait vizsgálta abból a szempontból, hogy szavazótáboruk hogyan viselkedne abban a feltételezett esetben, ha a pártjuk úgy döntene, hogy nem indul el a 2026-os parlamenti választáson.

Az intézet közleményében emlékeztetett, korábban a DK táborát is vizsgálták ilyen szempontból, itt arra az eredményre jutottak, hogy a párt támogatóinak csak aránylag kis része szavazna át a Tisza Pártra. A döntő többség egy ilyen helyzetben a parlamentbe jutásra kevesebb eséllyel bíró, kisebb ellenzéki pártokat támogatta volna, vagy eleve el sem ment volna szavazni.

Mi lenne, ha nem indulna a Mi Hazánk?

A Mi Hazánk szavazóinak egyötöde látta úgy október elején, ha pártja nem indul el a 2026-os választáson, akkor nem is megy el szavazni. A többség azonban nem így gondolkodott: a Mi Hazánk szavazók több mint fele (56 százalék) 2025 októberében pártja visszalépése esetén a kormánypártokat támogatta volna a szavazatával. Az Idea Intézet adatai szerint 2025 őszén a felnőttek bő 3 százaléka szavazott volna a Mi Hazánkra. Mindent egybe vetve tehát úgy becsülhető, a párt esetleges távolmaradása a 2026-os parlamenti választásoktól semmiképpen sem a kormányváltást akaró oldalt erősítené, a Fidesz-KDNP támogatottságát emelné, 1, vagy akár 2 százalékponttal is.

Mit tennének a választók?
Mit tennének a választók?
Fotó: Idea Intézet

A kormányváltást akarják az MKKP szavazói

Az MKKP szavazói teljesen másként reagálnának pártjuk visszalépésére. Egyfelől, szinte minden MKKP-szavazó úgy gondolta október elején, hogy még akkor is részt venne a jövő évi választásokon, ha pártja nem indulna el azon. Másfelől, inkább a kormánypártok irányába hajló Mi Hazánk szavazókkal szemben a „kutyások” háromnegyede kormányváltást akar, ezen belül is 59 százalékuk voksolna a Tisza Pártra az MKKP visszalépése esetén. A Kutya Párt támogatottsága az Idea Intézet adatai szerint 2025 októberében mintegy 2 százalékot ért el a teljes népességben. Ennek alapján, az MKKP esetleges visszalépése a TISZA Párt támogatottságát bő 1 százalékponttal javíthatná.

Az intézet így értékelte az eredményeket:

vizsgálataink alapján összességében megállapítható, hogy 2025 őszén a Mi Hazánk visszalépése a kormánypártok támogatottságát növelhetné valamelyest, az MKKP-é a Tisza Pártét, valamivel kisebb, de azért még érzékelhető mértékben. A DK visszalépése kevésbé javítaná a kormányváltás esélyét, mivel a tábor többsége a parlamentbe jutásra minimális mértékben esélyes pártokra adta volna le a szavazatát, vagy pedig el sem ment volna szavazni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Tankoljon meg még ma, mert durva áremelkedés lesz péntektől a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:56
Jön az áremelkedés a hétvégén.
Közérdekű Jó hírt kaptak a diákok: emelkedik az ösztöndíj
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 11:07
Legkevesebb ötven százalékkal emelkednek a tanulmányi ösztöndíjak az egyetemeken a tavaszi félév során – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Budapesten, sajtótájékoztatón.  
Közérdekű Új felmérés: a Republikonnál többen szeretnék Magyar Pétert miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:54
E közvélemény-kutató februári megkérdezekor a válaszadók 45 százaléka Magyar Pétert szerette volna látni a miniszterelnöki székben, 37 százalék továbbra is Orbán Viktort preferálja. A Nézőpont Intézet február elején publikált felmérésében pont fordított a helyzet.
Közérdekű Április közepétől fontos változás jön Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 07:48
Elindul a Pay&Go az összes metróvonalon. 
Közérdekű Nyugtat a foci-vb házigazdája: biztonságban lesznek a szurkolók
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:15
Semmiféle kockázattal nem kell kalkulálniuk azoknak a látogatóknak, akik a júniusban esedékes labdarúgó-világbajnokságra Mexikóba utaznak – közölte Claudia Sheinbaum, Mexikó elnöke.
Közérdekű Az MVM tiszta vizet öntött a pohárba a rezsistopkedvezménnyel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:00
Az MVM szerint sokan érdeklődtetek a földgázszámlákkal kapcsolatban, ezért a cég részletesen bemutatta, ki mikor számíthat majd a számlájára és azok mikortól tartalmazzák a rezsistop kedvezményt.
Közérdekű Ádáz küzdelem, így állnak most az erőviszonyok kevesebb mint 50 nappal a választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 08:00
A Mediántól friss számok érkeztek. A Nézőpont Intézet teljesen mást mér.
Közérdekű Meghalt Perger István
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 18:22
Az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője 48 évesen hunyt el.
Közérdekű Változna a gyógyszerrendelés: a kamara nem támogatja, komoly aggályaik vannak
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 12:37
11 pontban fogalmazta meg kétségeit a szakmai szervezet a vonatkozó rendeletek módosítsa kapcsán.
Közérdekű Szülők miatt kapott fejmosást a Belügyminisztérium, hivatalos helyről
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:33
Az Adatvédelmi Hatóság marasztalta el a Belügyminisztériumot (BM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG