1p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. december 10. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Komoly károkat okozott egy éhes rágcsáló.

Egy patkány okozta rövidzárlat miatt teljes sötétségbe borult szerda este az Adelaide-i Fesztiválközpont, két táncprodukciót, köztük a Csipkerózsika című balett utolsó előadását is félbeszakítva.

A patkány a szakemberek szerint egy 11 ezer voltos nagyfeszültségű vezetékben tett kárt, miután bemászott egy trafóházba és ott rövidzárlatot okozott. A szerelőknek két óra alatt sikerült csak elhárítaniuk a hibát, amely számos üzletet és egy konferenciaközpontot is érintett.

Az Adelaide-i Fesztiválközpont mintegy kétezer fős közönsége először azt hitte, hogy a teljes sötétség az előadás része. Miután közölték, hogy az áramszünet miatt félbe kell hagyni az előadást, a nézők telefonok és zseblámpák fényénél tapsolták meg a táncosokat, majd elhagyták az épületet. A The Beginning of Nature című előadásból már csak 9 perc volt hátra, a Csipkerózsikából azonban az utolsó felvonás így elmaradt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Erősödik a Fidesz? Ennek a felmérésnek Orbán Viktor örülhetett
Privátbankár.hu | 2025. december 4. 19:39
Megjelent a Závecz legújabb közvélemény-kutatásának eredménye. 
Közérdekű Ki nevet a végén? Itt a legújabb felmérés a Fidesz és a Tisza közti harcról
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 12:55
Így áll a küzdelem a választók kegyeiért.
Közérdekű Térképünkön megnézheti a Tisza Párt jelöltjeit
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 12:40
Nézegesse velünk a jelölteket.
Közérdekű Eltörlik az ingyenes parkolást Budapesten a két ünnep között
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 11:00
A két ünnep közötti munkanapokon is fizetős lesz a közterületi parkolás.
Közérdekű Semmiképp ne kattintson, ha SMS-t kap a Magyar Nemzeti Bank nevében
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 14:55
Bankszámla- és kártyaadatokat akarnak megszerezni azok a csalók, akik SMS-eket küldenek a Magyar Nemzeti Bankra jellemző színekkel és arculattal. A jegybank azonban figyelmeztet, ne dőljünk be a próbálkozásnak.
Közérdekű Itt az újabb árrésstop, csökkennek az árak?
Privátbankár.hu | 2025. december 1. 10:51
Hétfőtől újabb termékek árrését maximalizálták.
Közérdekű A dízelesek melegíthetnek a hétvégi kiruccanásra
Privátbankár.hu | 2025. november 28. 11:15
Jelentős mértékben csökken szombaton a gázolaj nagykereskedelmi ára, de a benzin ára most nem változik.
Közérdekű Sorra jönnek a nagy cégek felajánlásai a hongkongi tragédia után
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 12:15
Megmozdult a kínai vállalati szféra.
Közérdekű Most akkor találkozik Orbán Viktor Putyinnal? Gulyás Gergely reagált
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 10:45
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta az egybehangzó sajtóhíreket.
Közérdekű A demográfia a kormányon is kifog, kevesebb mint 9,5 millióan vagyunk
Privátbankár.hu | 2025. november 27. 10:10
Sajnos tovább távolodtunk a 10 milliós Magyarországtól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG