1p

Európában egészen a közelmúltig nem okozott különösebb fejtörést a trópusi területeken őshonos Oropouche-vírus, amit néhány hete több tucat Közép- és Dél-Amerikából hazatérő turista szervezetében is kimutattak. 
 

Újabb egzotikus vírus okozta megbetegedés miatt fújtak riadót egészségügyi szakemberek. A karibi térségben, valamint a közép- és dél-amerikai országokban – leginkább Brazíliában, Peruban, Bolíviában és Kolumbiában – rovarcsípéssel terjedő Oropouche-lázas esetek száma ugyanis augusztus elsejéig igencsak megugrott: meghaladta a nyolcezret. Ami önmagában nem feltétlenül adna okot globális aggodalomra. Ám mivel a jellemzően szúnyogok által közvetített fertőzést olyan európai országokban is diagnosztizálták, ahol korábban nem fordult elő – például Olaszországban és Németországban –, a jelenség mindenképpen jelzésértékű - írta csütörtök reggeli cikkében a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor. 

Az Oropouche-vírussal való fertőzöttséget laboratóriumi teszt segítségével lehet kimutatni
Az Oropouche-vírussal való fertőzöttséget laboratóriumi teszt segítségével lehet kimutatni
Fotó: Depositphotos

A cikkből egyebek mellett az is kiderül, hogy honnan ered a furcsa nevű vírus elnevezése, milyen tüneteket okozhat és hogy a fertőzés kiknél növeli a maradandó egészségkárosodás kockázatát. 

 

Címkék: Közérdekű

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Személycserék a Tisza-kormányzatban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:37
Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek.
Közérdekű Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:49
A miniszterelnök a KDNP frakcióvezetőjét két uniós operatív program monitoring bizottságának éléről is eltávolította.
Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG